Előzés miatt szabadultak el az indulatok

Vágólapra másolva!
Az ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt emelt vádat egy 34 éves leányvári férfival szemben. Megrongálta egy másik férfi kocsiját egy közlekedési vitában.
Vágólapra másolva!

Egy leányvári férfi még októberben a 10-es főúton elkezdte előzni az előtte haladót, de nem vette észre, hogy közben a mögötte közlekedő is előzni kezd.

A visszapillantó tükreik összeértek és megsérültek, ezért mindketten félreálltak.

A 34 éves lerányvári férfi dühös lett, odament a másik férfihoz és azt ordította neki, hogy szálljon ki az autójából, de az a kocsijában maradt.

Ekkor egy viperával rávágott a férfi autójának szélvédőjére, a motorháztetejére és a jobb oldali visszapillantó tükrére, majd a tenyerével ütötte a vezető ülésénél az ablakot.

A dühöngő férfit az apja próbálta megfékezni.

Az autóban végül több mint 156 ezer forint kárt okozott, viselkedése közösségellenes és erőszakos volt, valamint alkalmas arra, hogy riadalmat keltsen. Ezért vádat emeltek ellene.