Milliókat raboltak egy pécsi vállalkozótól

Vágólapra másolva!
Az ügyészség felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki két társával együtt közel 10 millió forintot rabolt egy pécsi vállalkozótól.
Vágólapra másolva!

A vállalkozó gyakran dolgozott otthon, ahol általában ügyfeleket is fogadott. A budapesti rablók ezt valahonnan megtudták és elhatározták, hogy kirabolják a vállalkozót a lakásán.

Júniusban a vállalkozó otthon volt, amikor a fekete maszkot viselő rablók berontottak a lakásba.

A vállalkozót a földre lökték, hasra fektették, a kezeit egy gyorskötözővel összekötötték.

Miközben a pénzt követelték tőle, felválta ütötték és rugdosták. Az egyik maszkos egy kést hozott a konyhából, és fenyegetni kezdte a vállalkozót, hogy adja oda nekik a pénzét, különben levágja a füleit.

Hogy ezt bizonyítsa párszor megvágta a földre nyomott vállalkozó füleit.

A kutatás közben a rablók megtalálták az autója kulcsait és közel 10 millió forint készpénzt.

A vállalkozó szomszédja hangokat hallott, amikor kinézett az ablakon látta, hogy a szomszédban maszkos emberek vannak, ezért hívta a rendőrséget. A rablók észrevették a rendőröket, ezért még időben elmenekültek.

A nyomozás során a rendőrség elfogta az egyik férfit, tőle a rabolt pénzből 8,5 millió forintot lefoglaltak. A két társát egyelőre nem sikerült elfogni.