Elismerte Berkecz Balázs, hogy ő vette fel és ki is tette a kompromittáló felvételt

Vágólapra másolva!
Az Együtt közleményt adott ki Karácsony Gergely kiszivárgott hangfelvétele kapcsán. A felvételen  Zugló polgármester, az Együtt-Párbeszéd duó utóbbi miniszterelnök-jelöltje kifakad és trágárkodva sajnálkozik, hogy elválalta a miniszterelnök-jelöltséget.
Vágólapra másolva!

Mint ahogy az Origo elsőként megírta a híressé vált hangfelvételet Berkecz Balázs készítette, ezt most az Együtt honlapján is elismerte egy közleményben.

"Az Együtt kivizsgálta a korábban kiszivárgott hangfelvétel ügyét.

Berkecz Balázs azt a tájékoztatást adta, hogy ő készítette a felvételt,

azonban annak névtelen blogon történő elterjesztéséhez nincs köze.

A párt alelnöke a vizsgálat során elmondta, hogy a felvételt még múlt pénteken

saját Facebook oldalán publikálta kevesebb mint 10 percig,

de mivel felismerte, hogy a Párbeszéd és az Együtt pártok közötti szövetség felmondása miatti csalódottság vezette csak, így azt azonnal törölte. A hangfelvétel napokkal későbbi, névtelen blogon történő publikálásához semmi köze nincs.

Mindezek alapján az Együtt elnöksége a párt Etikai Bizottságát kérte fel eljárás lefolytatására. Berkecz Balázs a vizsgálat lezárultáig önként felfüggesztette elnökségi tagságát.

Berkecz Balázs bocsánatot kért a hangfelvétel érintettjétől."