Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc strómanja

Dobrev Klára; Gyurcsány Ferenc; Molnár Gyula beszélget demonstráció elnök FOTÓ ÁLTALÁNOS házaspár HÉTKÖZNAPI Közéleti személyiség foglalkozása politikus politikus felesége SZEMÉLY
Budapest, 2016. október 23. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke (b) és felesége, Dobrev Klára, valamint Molnár Gyula, az MSZP elnöke (j2) a baloldali ellenzéki pártok kormányellenes tüntetésén a Blaha Lujza téren 2016. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján. A „Mossuk le a gyalázatot!” „Emlékezés 1956 hőseire és tüntetés az európai Magyarországért” című rendezvényt magánszemélyek jelentettek be, de azon ellenzéki politikai pártok vezetői is felszólalnak. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc DK-elnök strómanja, a feladata pedig az volt, hogy pénzt gyűjtsön a volt miniszterelnöknek és pártjának, a DK-nak.
Vágólapra másolva!

Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: "Czeglédy Csaba bűnszervezete" több mint 3 milliárd forintos áfacsalást követett el, de nemcsak az államot, hanem diákokat és nyugdíjasokat is megkárosított. A Gyurcsány család tulajdonában lévő Altus Portfólió háromszor adott kölcsön pénzt "Czeglédy Csaba bűnszervezetének", ami egyrészt felveti a tiltott pénzügyi tevékenységet, másrészt arra utal, hogy "a Czeglédy-botrány mögött Gyurcsány Ferenc és a DK áll" - tette hozzá a fideszes politikus.

Szavai szerint az egyébként "egymással folyamatosan veszekedő baloldal" ebben a kérdésben teljesen összezárt, ugyanis minden baloldali párt "kiállt Czeglédy ártatlansága mellett".

Budai Gyula úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc nemcsak hogy védi Czeglédy Csabát, hanem felháborító módon cinikusan nyilatkozott a károsult diákokról.
Mivel hetek óta nem tudni - folytatta a képviselő -, hogy miért pénzelte Gyurcsány "Czeglédy Csaba bűnszervezetét", ismét arra szólítják fel a DK-t és elnökét: álljanak ki a nyilvánosság elé, és közöljék, mit tudnak az ügyről, "esetleg mondják el, mekkora összeg jutott Gyurcsány Ferenchez, illetve a DK pártkasszájába".

A Fidesz szerint a Gyurcsány család tulajdonában lévő Altus Portfólió háromszor adott kölcsön pénzt "Czeglédy Csaba bűnszervezetének" "Forrás: MTI/Balogh Zoltán "

Jelezte, hogy egy makói iskolaszövetkezettel összefüggő, költségvetési csalás gyanúja miatt zajló büntetőeljárásban szerdán tanúként hallgatják meg az előzetes letartóztatásban lévő szombathelyi önkormányzati képviselő Czeglédy Csabát, mivel az iskolaszövetkezet alapítójának nyilatkozata szerint Czeglédy vette rá a szövetkezet létrehozására.
Budai Gyula úgy összegezte a Fidesz álláspontját: "a Czeglédy-ügy nem más, mint Gyurcsány Ferenc és a baloldal korrupciós ügye". A kártalanítás részleteit firtató felvetésre közölte: a kormány szerdai ülésén várható döntés az ügyben.