Fáklyával, verssel és gitárral mondanak nemet a keresztényüldözésre

2017.12.14. 12:53

Szimbolikus időpontban, Karácsony előtt szervezik meg az első utcai kiállást az üldözött keresztényekért Magyarországon. Bagi Barna, a fiatal szervezőcsapat vezetője a kereszténység szellemiségéhez méltó, békés és politikamentes megmozdulást ígér: a fáklyás megemlékezésen a szónokok mellett vers és gitárzene is lesz. A nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak a rendezvénye december 15-én 18 órakor kezdődik az Egyetem téren. A tervek szerint beszédet fog mondani ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár, és Böröcz László, a Fidelitas elnöke. Az Origo úgy tudja, hogy 40-50 hazájában a vallása miatt bántalmazott keresztény is csatlakozik A Kiállás az üldözött keresztényekért elnevezésű akcióhoz.

Az esemény közösségi oldalán leírtakból egyértelműen kiderül a szervezők motivációja: itt az ideje felhívni a magyar közvélemény figyelmét a világban aggasztó mértékben teret nyert keresztényüldözésre! Ennek alátámasztására számokat is hoznak:

  • Havonta 322 keresztényt ölnek meg a hitéért, 214 templomot és műemléket pusztítanak el, és 772 erőszakos cselekményt követnek el keresztények ellen, beleértve a súlyos testi sértést, nemi erőszakot és emberrablást.
  • Aleppóban 150 ezerről 30 ezerre csökkent a keresztény közösség száma az elmúlt hat év alatt.
  • Öt vallási okokból üldözött ember közül négy keresztény napjainkban.

Az egyetemisták ezért fontosnak érzik, hogy kiálljanak az üldözött, atrocitást szenvedett keresztények mellett, éljenek bárhol a világon. A Fidelitas által szervezett rendezvényen a résztvevők fáklyákkal fogják szolidaritásukat kifejezni az áldozatok, bántalmazottak iránt. A szervezők színes, kreatív megmozdulást ígérnek: a megemlékezésen a szónokok mellett vers is hallható lesz, és elképzelhető, hogy egy gitár is elő fog kerülni az esemény békés, politikamentes jellegét szimbolizálva.

A tervek szerint beszédet fog mondani ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár, Böröcz László, a Fidelitas elnöke és Sinkovics Krisztián, a Fidelitas Közép-Magyarországi regionális igazgatója. Utóbbi a megmozdulás társszervezője, róla korábban az első Soroksári Ifjúsági Fesztivál kapcsán itt, az Origo-n cikkeztünk.

A Kiállás az üldözött keresztényekért elnevezésű megmozdulás december 15-én 18 órával veszi kezdetét az Egyetem téren. Információnk szerint 40-50 Magyarországon tartózkodó, korábban valamilyen formában vallása miatt negatívan megkülönböztetett keresztény is csatlakozik a rendezvényhez.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (elöl, b7) és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (k) az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság által külföldi keresztény fiataloknak meghirdetett ösztöndíjprogram tanévnyitó szentmiséje után, az ösztöndíjak átadásán a Szent István-bazilikában 2017. szeptember 29-én. A magyar állam ösztöndíjasaiként szeptemberben 72 diák kezdte meg tanulmányait különböző magyar egyetemeken. A fiatalok olyan országokból érkeztek, ahol a kereszténység napi megélése hátrányok elszenvedésével és veszélyekkel jár.Forrás: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Azbej Tristannak, a téma kormányzati szakpolitikusának a napokban jelent meg nigériai útibeszámolója a keresztények közel-keleti és afrikai helyzetéről. Utazása során arra a következtetésre jutott, hogy valóságos népirtás zajlik ellenük és más vallási kisebbségek ellen. Itt tudják elolvasni az érdekes, és egyben szomorú történetet.

Bagi Barna: Már nem elég megemlékezni, nagyobb volumenű rendezvénnyel kell felhívni az emberek figyelmét az aggasztó tendenciákra!

Az Origo a megmozdulás főszervezőjét, Bagi Barnát kereste meg, aki egy személyes történettel indított, elmesélte hogyan alakult a kapcsolata a vallással, a hittel és ebben milyen szerepet játszott az egyetem. Elmondta, hogy jelenleg végzős joghallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog -és Államtudományi Karának jogász szakán. Bagit az egyetemen rengeteg impulzus érte, de a legfontosabb történésnek mai napig azt tekinti, hogy a hely szellemiségének és lelkészének köszönhetően, saját indíttatásból megkeresztelkedett. Mindezért hálával gondol vissza az elmúlt négy és fél évére, és nagyon jó döntésnek tartja, hogy ide jelentkezett középiskolás korában. Fontosnak tartotta megosztani velünk, hogy az oktatási intézmény falain belül számos professzor van, akire fel lehet nézni, mind emberségből, mind szakmaiságból, azonban igazi példaképe csupán egy van. Az idén augusztusban elhunyt Lábady Tamás, alkotmánybíró, egyetemi oktató az a személy, aki életfelfogásával, munkabírásával és rendkívüli tehetségével örökké emlékezetes marad Bagi Barna számára, és egyfajta biztos szellemi pontként szolgál jogi pályájának beteljesüléséhez. A nagybetűs Professzor halálára egyik fontos, még a szocialista rendszerben megfogalmazott gondolatával emlékezett Bagi: az egész életét jellemző sziklaszilárd tartással a megyei bírósági tanácselnökké való kinevezésekor megtagadta a pártbizottság azon kérését, hogy tartózkodjon a nyilvános egyházi szertartásoktól. Nem véletlen, hogy pont ezeket az erős hittel átitatott sorokat választotta Bagi, aki reméli, hogy az ő története is utat tud mutatni másoknak.

Bagi Barna, a Kiállás az üldözött keresztényekért elnevezésű megmozdulás főszervezőjeForrás: Facebook

A keresztények üldöztetésének a világban való teret nyerését kiemelten fontos ügynek tartotta korábban is, két éve a XV. kerületi Fidelitas elnökeként szintén szervezője volt Újpalotán, a Boldog Salkaházi Sára Plébánián tartott megemlékezésnek. 2017-ben látva az elkeserítő folyamat romlását, már úgy látja, nem elég megemlékezni, fel kell hívni az emberek figyelmét egy nagyobb volumenű rendezvény megszervezésével. Kiemeli, hogy keresztényként és magyarként egyaránt át kell éreznünk ezt a tragédiát, hiszen amellett, hogy emberek vagyunk, összeköt bennünket, hogy december 24-én ugyanannak az eljövetelét várjuk, ha pedig van olyan nemzet a világon, amely számtalanszor átélte az elnyomást, azok pont mi, magyarok vagyunk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK