Soros Györgynek szüksége van Orbán Viktorra

Soros György
Berlin, 2017. június 8. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet megalapításának alkalmából rendezett berlini ünnepségen 2017. június 8-án. (MTI/EPA/Clemens Bilan)
Vágólapra másolva!
Dr. Maurer Szemere írása az Origónak, a szerző a Századvég kampányszakértője.
Vágólapra másolva!

Az antik görög drámák óta tudjuk, hogy egy hős mellett ott kell lennie egy antihősnek is, aki a hős negatív lenyomataként kellőképpen ellenpontozza annak pozitív tulajdonságait. Az antihősnek is megvannak a morális értelemben vett legitim céljai és a hőshöz hasonlóan ugyancsak jó ügyekért küzd. Küzdelmei során azonban idővel ő maga is átalakul, és végül elveszik a „cél szentesíti az eszközt" erkölcstelen mocsarában. Az antihősnek mindig szüksége van egy ellenségre, aki ellen harcolva szentesítheti a maga eszközeit és egyben az (ő szemszögéből nézve) antihőse árnyékában elrejtheti nyers és öncélú hatalmi törekvéseit.

Soros György Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

Nem ismerem Soros Györgyöt. Amit bizonyossággal tudni lehet életéről, az Magyarországon töltött gyermekkora, amikor is menekülnie kellett szülőhazájából, Magyarországról. Traumatizált gyerekként életének legfontosabb célja és egyetlen értelme a diktatúrák elleni küzdelem lett. A cél ezen a ponton még szent és morálisan megkérdőjelezhetetlen. A cél elérésének eszköze pedig a pénz lett, az az eszköz, amelyhez Soros György leginkább ért. A hős célja tehát tiszta, eszköze pedig adott. Ahhoz, hogy elérje célját, minél több eszközre (értsd: pénzre) volt szüksége. Ahhoz viszont kormányokat, rezsimeket kell megdönteni, nemzeti valutákat kell bedönteni, és természetesen hálózatot kell építeni. Ehhez viszont újabb és újabb antihősöket kell találni, akiknek léte önmagában veszélyt jelent a demokráciára nézve - tovább legitimálva az ellenük folytatott küzdelmet. Az (anti)hős itt már azonban nem látja át a célok és eszközök közötti különbséget, belebonyolódik az eszközök megszerzéséért folytatott küzdelembe, és ezzel letér a moralitás vékony mezsgyéjéről. Egyben rájön arra is, hogy ezek az eszközök (értsd a pénz) jelentik számára a hatalmat. A hatalomnak pedig van egy olyan szokása, hogy könnyen bele tud szeretni annak birtoklója.

Soros György ugyanakkor nem Simicska Lajos. Ő valószínűleg nem fog whiskey-gőzös állapotban manhattani sikátorokban trágárságokat festeni a hirdetőoszlopokra. Ő ennél sokkal okosabb. Mivel tudja, hogy az általa pénzelt magyarországi ellenzéki hálózatok nem képesek belátható időn belül megdönteni Orbán Viktor kormányát, ezért ezt a problémát már elengedte. Sőt, ő maga személyesen is beszállt a választási kampányba, videóüzenetben magyarázta el, hogy: „N-I-N-CS S-O-R-O-S T-E-R-V!" Nem gondolom, hogy ne lenne körülötte egyetlen olyan tanácsadó sem, aki ne figyelmeztette volna arra az alapvető pszichológiai jelenségre, amely szerint egy állítás tagadása valójában magát az állítást erősíti. Soros György azonban Orbán Viktor és a Fidesz újabb elsöprő győzelmére tett. Méghozzá azért, mert tudja: szüksége van Orbán Viktorra és a Fideszre. Hiszen démonizálásukkal tovább tudja legitimálni az európai civilizáció jövőjét veszélyeztető, zavaros és öncélú bevándorlás politikáját, beavatkozását olyan nemzetek gazdasági és politikai rendszerébe, amelyek maguk szeretnének dönteni a sorsukról, és akiknek egyébként is megvannak már a saját hőseik.