Úgy megütötte az ellenőrt, hogy eltört az orra

Vágólapra másolva!
Egy 28 éves férfi nem akarta kifizetni a bírságot, ezért megverte a jegyellenőröket.
Vágólapra másolva!

Még 2016. november 20-án dél körül az I. kerületben közlekedő 41-es villamoson jegy nélkül utazott egy férfi. Az ellenőr felszólította, hogy szálljon le vele. A Várkert Bazár megállónál így is tettek, és velük együtt leszállt a villamoson intézkedő két másik ellenőr is.

Ahogy a térfigyelő kamera felvételén is látszik, a bliccelő utas szidni és fenyegetni kezdte a kalauzokat, majd egyszerűen elsétált. Azt már a jegyellenőrök mondták, hogy a személyi adatait sem volt hajlandó megadni. Ekkor közölte vele az egyik ellenőr, hogy rendőrt hív. A férfi visszatért hozzájuk, és az egyiküket

egymás után mindkét öklével, nagyobb erővel megütötte.

Az ellenőr a földre esett. A férfi nem hagyta abba,

legalább kétszer ököllel az áldozata mellett álló másik ellenőrt is megütötte.

Az egyik ellenőrnek az orrcsontja tört el, a másik is az arcán sérült meg, könnyebben.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben

közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint súlyos testi sértés

miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. Ha a bíróságon bűnösnek találják, akár 7 évet is kaphat.