Így magyarázkodik a Jobbik alelnöke botrányával kapcsolatban

Vágólapra másolva!
Ellentmondásoktól hemzsegő, zavaros közleményt küldött a Jobbik, válaszul kérdéseinkre, miután a Magyar Idők cikke alapján megírtuk, hogy az ügyészség vádat emelt Sneider Tamás Jobbik-alelnök két fia ellen közösség tagja elleni erőszak miatt. Az egykori szkinhed Sneider fiai a rasszista, Jobbik-közeli Betyársereg tagjaiként cigányokat fenyegettek és zaklattak egy Heves megyei faluban. A Jobbik közleménye úgy kezdődik, hogy Sneider tud a vádról, majd úgy végződik, hogy nem tud róla, nem érti, mi honnan tudunk. Azt kérték, szó szerint közöljük a közleményt, örömmel megtesszük.
Vágólapra másolva!

Megköszönve a megkeresésüket tájékoztatjuk Önöket, hogy Sneider Tamás úr gyermekei, akik az ügyben érintettek, már felnőttek, nem is élnek együtt alelnök úrral. Ennek ellenére Sneider úr tud az ügyről, de minden ezzel kapcsolatos információja a fiaitól származik. Ezen információk ellentétesek azzal, ami az ellenük szóló vádban szerepel, nyilván ez is lehet az oka annak, hogy a nyomozást korábban egyszer már megszüntette az ügyészség.

Folyamatban levő büntetőügyről lévén szó, azt a továbbiakban nem kívánjuk kommentálni, egyúttal bízunk benne, hogy a Sneider úr közéleti szerepvállalását egyébként a legkisebb mértékben sem érintő ügyben korrekt, tisztességes eljárás fog lezajlani, melyben alelnök úr gyermekeinek ártatlansága be fog bizonyosodni.

Mindezek mellett furcsálljuk, hogy Önök előbb szereztek tudomást a vádemelésről, mint az érintettek és jogi képviselőik.

Kérjük, hogy válaszunkat szó szerint szíveskedjenek közölni!

Ahogy azt megírtuk, a Heves megyei főügyészség tegnap közleményt adott ki az ügyben, amiben beszámolnak arról, hogy vádat emeltek a Betyársereg több tagja ellen. Neveket ugyan nem említettek, de korábbi hírekből ismert (a sajtó széleskörben beszámolt róla), hogy a gyanúsítottak között voltak Sneider fiai is. Ezt Sneider is pontosan tudta, hiszen korábban meglehetősen arrogánsan tagadta, hogy büntetőeljárás zajlana a fiai ellen. Kiderült: nem mondott igazat. Igaz, az is kiderült, hogy Sneider Tamásnak meglehetősen rövid az emlékezete: a mai közlemény elején még elismeri, hogy tudja, mi van a vádiratban, az utolsó mondatban viszont már ennek ellenkezőjét írja.