Ma is fél éjszakánként a kislétai romagyilkosság túlélője

Kisléta, áldozat lánya
Kisléta, áldozat lánya
Vágólapra másolva!
Könyvet szeretne írni az életéről az a fiatal lány, aki átélte, hogy 2009 augusztusában fegyveresek betörtek a házukba és meggyilkolták az édesanyját. Az asszony aludt, ő pedig mellette feküdt, amikor rájuk lőttek. A kislány életét a szekrényajtó mentette meg. Ma is magán viseli a támadás nyomait. Több műtéten átesett az elmúlt években, az ujját pedig sohasem fogja tudni kinyújtani. Arc nélkül vállalta, hogy ad nekünk interjút. 
Vágólapra másolva!

2009 nyarán fegyveresek támadták meg az egyik kislétai házat. Az már később derült ki, hogy rasszista okokból rontották a házban lakókra. A sorozatgyilkosok kifejezetten cigányokra vadásztak, embert akartak ölni. Összesen kilenc helyszínen csaptak le, Kisléta csak az egyik volt ezek közül, Balogh Mária pedig az egyik áldozat. Akkor mindenki arról a kislányról beszélt, akinek végig kellett néznie édesanyja halálát és mindenki azt találgatta, mi lesz vele, hogyan fogja feldolgozni ezt. Felkerestük. Bár kérte, hogy az arcát ne mutassuk, vállalta az interjút.

Tímea hagyott egy számlaszámot az Origo szerkesztőségben arra az esetre, ha valaki támogatná. Ha így döntött, kérjük, írjon egy levelet erre az e-mail címre, és megadjuk a számlaszámát: [email protected].