Sajtótájékoztatón jelentette be Molnár Gyula, az MSZP elnöke, és Gyurcsány Ferenc, hogy pártjaik megállapodtak arról, hogyan vágnak neki a 2018-as választásnak. A két pártvezető gyakorlatilag elengedte a 2018-as választást és pártjaik túlélésére játszanak. Bár az egyéni választókerületeket felosztották egymás között 60-46 arányban az MSZP javára, azonban a külön listás indulással a DK járt jobban. Sajátos fejlemény, hogy Molnár szerint a két párt közös miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely lesz, miközben Gyurcsány a HVG-nek azt mondta, a DK nem fogadja el Karácsonyt közös jelöltnek, külön indulnak. Úgy tudjuk, hogy Karácsony neve egyik párt listáján sem lesz olvasható jövő áprilisban. Az Origo információi szerint Zugló polgármestere azért adhatja az arcát a biztosnak tűnő kudarchoz, hogy majd a 2019-es főpolgármester-választáson mind a két párt mögé álljon. Az Együtt és a Momentum még tegnap este elhatárolódott az MSZP és DK politikai helyezkedésétől, a Jobbik és az LMP pedig korábban is az önálló indulás mellett volt.

Ma délután sajtótájékoztatón jelentette be Molnár Gyula, az MSZP elnöke, és Gyurcsány Ferenc a DK elnöke, hogy pártjaik megállapodtak a 2018-as választáson való indulásukat illetően. A következő pontok a legfontosabb elemei megállapodásuknak:

  • A két párt külön listákat állít.
  • Mind a 106 egyéni választókörzetben koordinálnak, azaz mindenütt csak az egyikük állít egyéni jelöltet, amit 60-46 arányban osztották fel az MSZP javára, de ha más is csatlakozik szövetségükhöz, akkor újraosztják a körzeteket.
  • Mindkét párt miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely lesz, aki egy harmadik párt, a Párbeszéd társelnöke.
  • Karácsony valószínűleg egyik párt listáján sem lesz rajta, és valószínűleg egyéniben sem indul. Ahogy a Párbeszéd sem indul pártként a választáson.

A meglehetősen furcsa választási együttműködési konstrukcióból kiderült, hogy az MSZP súlyos vereséget szenvedett a DK-val szemben a közös lista vagy külön lista kérdésében. Ismert, a szocialisták foggal-körömmel ragaszkodtak ahhoz, hogy az összes balliberális alakulat egy listán szerepeljen jövő áprilisban, szemben Gyurcsány Ferencékkel, akik az MSZP megroppanását követően a külön listában voltak érdekeltek, mert Gyurcsány azt reméli, hogy legázolja egykori pártját. A bukott kormányfőnek ez a forgatókönyve egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy saját magát és pártját a 2018 utáni időkre pozicionálja, azaz elengedte azt az ábrándot, hogy a Fidesz jövőre legyőzhető. Az, hogy a szocialista párt elfogadta a külön listás indulást, azt jelenti, hogy ők sem fűznek sok esélyt a győzelemhez, és minden bizonnyal úgy gondolják, hogy Botka László bukását követően annyira stabilizálódtak, hogy megpróbálják a DK-t legyőzni 2018-ban. Ugyan a közvélemény-kutatók szerint Molnár Gyuláék erősödtek az elmúlt hónapokban, sőt a baloldalhoz erősen közeli Publicus decemberi kutatása szerint a Jobbikot megelőzve a legerősebb ellenzéki párttá léptek elő, könnyen előfordulhat, hogy alaposan felülmérik őket.

Az arcok mesélnek: Molnár Gyula, az MSZP elnöke beszél, mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke mereng közös sajtótájékoztatójukonForrás: MTI/Balogh Zoltán

Úgy néz ki, hogy a két párt meg tudott egyezni az egyéni jelöltek kapcsán is. A mai sajtótájékoztatón megtudtuk a választókerületek elosztásának arányát is, erre délelőtt mindkét párt elnöksége rábólintott. Az MSZP 60, a DK 46 egyéni választókerületben indíthat saját jelöltet a megállapodás értelmében, ami még mindig nem számít véglegesnek, hiszen ha beáll más párt is a szövetségbe, akkor újraosztják a körzeteket.

Magyarán a baloldal vezető erői megegyeztek arról, hogy meg fognak egyezni valamikor.

Valamennyi közül a legérdekesebb fejlemény, hogy Molnár Gyula szerint Gyurcsány Ferenc pártja is támogatja az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjét, így minden bizonnyal a DK is be fog állt a zuglói polgármester mögé. Molnár egész pontosan azt mondta mai sajtótájékoztatón, hogy szerinte egyértelmű a helyzet: Karácsonyt miniszterelnök-jelöltségét mindenki támogatja, aki részt vesz a megállapodásban. A hvg.hu viszont arról írt, hogy a DK nem fogadja el közös miniszterelnök-jelöltnek Karácsony Gergelyt. Ismert, az előző héten még Gréczy Zsolt, a Gyurcsány-párt szóvivője kőkemény nyilatkozattal ment neki Karácsonynak és a formálódó MSZP-Párbeszéd szövetségnek.  

Karácsony valójában főpolgármester akarna lenni? 

Meglepő módon a zuglói polgármester azonban egyik párt listáján sem lesz rajta, ami azt jelenti, hogy be sem kerül a parlamentbe. A rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy egy nagyobb politikai tömb miniszterelnök-jelöltje nem szerepelt az őt indító párt, vagy pártok listáján. Még a „párton kívüli" Medgyessy Péter is listavezetőként díszelgett a szocialisták 2002-es választási névsorán. A különös húzás arra enged következtetni, hogy Karácsony Gergely nem is akar az országos politikában szerepet vállalni, hiszen semmi esélye arra, hogy kormányfőnek választják, országgyűlési képviselő pedig ebben a felállásban nem lehet belőle.

Karácsony Gergely budapesti városvezetői ambícióihoz készíti elő a terepet a kormányfő-jelöltség elvállalásával?Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Az Origo információi szerint ez a taktika nem véletlen Karácsony részéről: későbbre tervez, politikai háttéralkuk eredményeként lett miniszterelnök-jelölt. Cserébe azért, hogy az arcát adja a borítékolható vereséghez, 2019-ben a két legerősebb balliberális párt támogatni fogja a főpolgármesteri ambícióiban. Karácsonynak kapóra jött ez az alkalom, hiszen annak ellenére, hogy egy egyszázalékos párt vezetője, kormányfő-jelöltként óriási médiafelületet fog kapni, amivel minden bizonnyal országos ismeretségre tesz szert, javítva az esélyeit a két év múlva esedékes főpolgármester-választáson. Tehát a képlet a következő: a kutatások szerint a két legerősebb baloldali párt vezetői képtelenek voltak miniszterelnök-jelöltet állítani, így beálltak egy olyan személy mögé, aki nagy valószínűséggel ugródeszkaként, saját maga építésére használja a lehetőséget. Aztán ezt Gyurcsány az első adandó alkalommal megtagadta. 

Erősen kérdéses, hogy mennyire vehetőek komolyan a választók szemében azok a pártok, amelyek jó ideje egymás ellenében pozícionálva magukat, egymással marakodva nem tudtak kiállítani egy komolyan vehető jelöltet, és inkább felsorakoztak egy egyszázalékos párt vezetője mögé. Vagyis egyáltalán nem kérdéses: semennyire. Karácsony mindent egy lapra tett fel: a Párbeszéd nem indul pártként a választáson, ami gyakorlatilag a megszűnésüket jelenti, hiszen ezzel a lépéssel lemondtak az egyszázalékos eredménnyel elérhető állami milliókról.

A Momentum és az Együtt elzárkózott az MSZP és a DK szövetségétől

Jelenleg sem az Együtt, sem a Momentum nem állna be az MSZP által támogatott Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt mögé – még tegnap elzárkózott az MSZP-DK szövetségtől Juhász Péter, az Együtt elnöke és Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője. Bár a Momentum papíron nem támogatja, de egyre inkább úgy néz ki, hogy formálódik az Együtt elnöke által felvetett „új pólus", ami az MSZP-DK szövetség mellett egy újabb választási tömbként értelmezhető, tovább darabolva az ellenzéket.

Hajnal Miklós azt mondta,  hogy Karácsony Gergely egy olyan koncepciót képvisel, ami a Momentum számára ki van zárva.Juhász Péter pedig azt mondta, az MSZP-vel és a DK-val nem mennének közös listára. 

Az LMP és a Jobbik szavazói utálják egymást

Az LMP egy korábbi kongresszusi határozatában az önálló indulás mellett foglalt állást, azonban a legutóbbi pártgyűlésén lazítottak ezen. Bár Vona Gábor, a Jobbik elnöke több alkalommal közeledett Szél Bernadettékhez, egy napokban megjelent közvélemény-kutatás szerint az LMP-szavazók többsége semmiképp sem szavazna a Jobbikra. A két párt szavazói között nincs átjárás, így hiába szeretnének együttműködni a pártelitek, a szavazók szintjén nem működne ez a stratégia. Ismert: az LMP Gémesi György, Gödöllő polgármesterének pártjával, az Új Kezdettel kötött választási szövetséget, ami nem igazán tekinthető komolyan vehető igazolásnak, hiszen utóbbi szervezet támogatottsága gyakorlatilag nem létezik. Annyi eredménye azonban volt a megállapodásnak, hogy Gémesi befutónak tűnő helyet kapott az LMP listáján, így nagy valószínűséggel ott lesz 2018-tól az országgyűlésben.

Juhász Péter, az Együtt elnöke a Jobbik tüntetésén. A pártelitek közelednek egymáshoz, azonban a szavazóik nem feltétlenül örülnek ennekForrás: MTI/Balogh Zoltán

A Jobbik naponta jelenti ki, hogy ők is önállóan indulnak 2018-ban, azonban az utóbbi időben látványosan közelednek a balliberálisok felé. Jó példa erre a szánalmas bukással végződött múlt pénteki, demokráciaféltőnek nevezett tüntetésük, ahol az MSZP-t és a DK-t leszámítva valamennyi számottevőbb baloldali párt vezetője képviseltette magát. Nem úgy a szavazóik, akik látványosan távolmaradtak a megmozdulástól, azt üzenve, hogy a Jobbikkal nem vállalnak semmiféle közösséget, így az együttműködés sikeressége ebben az esetben is meglehetősen reménytelennek tűnik.