Penészes húst találtak a fővárosi piacon

Nébih, lejárt hús, penészes hús, Fény utcai piac
Vágólapra másolva!
Lejárt szavatosságú és jelöletlen húsokat foglalt le a Nébih a Fény utcai piac egyik húsboltjában. Az üzlet működését egy időre felfüggesztették, több mint 3 tonna húst pedig megsemmisítettek.
Vágólapra másolva!

A bolt üzemeltetői a legalapvetőbb higiéniai és tárolási követelményeket sem tartották be - írta közleményében a hivatal.

A Nébih szakemberei

a lejárt, penészes és nem hűtőben tartott húsok

mellett óriási rendetlenséget tapasztaltak a budapesti piac boltjában; a kézmosóban szemeteszsákokat találtak. A bolt tulajdonosai a dokumentációt sem tartották fontosnak: több, nem nyomonkövethető élelmiszert is próbáltak eladni.

Forrás: Nébih

Ezen élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt összesen több mint 3,2 tonna termék forgalomból való kivonását, forgalmazásának megtiltását és megsemmisítését rendelte el a Nébih - írták.

A bolt működését a hivatal azonnal felfüggesztette, az üzletet azonban a következő hatósági ellenőrzés idejére rendben találták, így

újra kinyithatott.