Evés közben haltak meg ketten Békés megyében

Vágólapra másolva!
Rövid időn belül két fulladásos esethez is riasztották a mentőket.
Vágólapra másolva!

A cikkből pontosan nem derül ki, hogyan és mikor történt a szerencsétlenség, de Kárász László vezető mentőtiszt a Beol.hu megkeresésére elmondta, a fuldokló megmentésében a családtagok is tudnak segíteni. A mentő kiérkezéséig nyitott

tenyérrel ütögessék a fuldokló hátát a lapockák között,

vagy ha ez nem sikerül, alkalmazzák a Heimlich–féle műfogást.

Ezt egészen addig kell csinálni, amíg a fulladást okozó tárgy vagy ételmaradék ki nem jön, vagy a fuldokló elveszíti az eszméletét. Ha elveszíti az eszméletét, meg kell tisztítani a szájüreget és mellkasi kompressziót kell alkalmazni - hívta fel a figyelmet a mentős.

Legnagyobb veszélyben az idősek és a stroke-on átesett betegek vannak.