A kormány rendezi a Gyurcsány bukott ügyvédje által okozott kárt

2017.12.29. 14:41

Hamarosan a közlönyben is megjelenik az a rendelet, amelyet a kormány fogadott el azoknak a diákoknak és nyugdíjasoknak a megsegítésére, akiket Czeglédy Csaba baloldali politikus, Gyurcsány Ferenc ügyvédje károsított meg. 

A kormány elfogadta a Czeglédy-ügy kárrendezéséhez szükséges rendeletet - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken az MTI-vel. Az Orbán Viktor kormányfő által jegyzett rendelet rövidesen megjelenik a Magyar Közlönyben.

Fegyőrök kísérik Czeglédy Csabát a Szegedi Járásbíróságon 2017. december 13-ánForrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Dömötör jelezte, hogy a kárrendezésre azért van szükség, mert Czeglédy Csaba baloldali politikus (az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi képviselője, Gyurcsány Ferenc ügyvédje)

rengeteg diákot és idős embert károsított meg egy - a gyanú szerint - bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás kapcsán.

"A kormány fontosnak tartja, hogy a károsultak mielőbb megkapják azt a pénzt, amiért megdolgoztak" - szögezte le. Hozzátette: botrányosnak tartják, hogy a kárrendezésben való közreműködés helyett a baloldal politikusai mind a mai napig falaznak az előzetesben ülő Czeglédy Csabának.

A Czeglédy-ügy

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A gyanú szerint ez a bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a közvetítő cégek és a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével elkerüljék a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését. Így csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az államnak.

A Humán Operátornak dolgozó károsultak a májusi és júniusi jövedelmüket nem kapták meg, az elmaradás becslések szerint százmilliós nagyságrendű. A kialakult helyzetet bonyolítja, hogy dokumentumok bizonyítják, hogy Czeglédy Csaba 2016 februárjában 255 ezer eurós (átszámítva megközelítőleg 80 millió forintos) kölcsönt kapott Gyurcsány Ferenc cégétől, az Altus Zrt.-től, majd 2016. augusztus 15-én újabb 90 millió forintot utalt át neki az Altus Portfólió Kft. Gyurcsány Ferenc feleségét, Dobrev Klárát, az Altus vezetőjét azóta ki is hallgatták az eset kapcsán.

KAPCSOLÓDÓ CIKK