Intő jel: az Egyesült Államok kilépett az ENSZ migrációs párbeszédéből

menekültek Keleti pályaudvar
Vágólapra másolva!
„Figyelmeztető jel Magyarország számára az USA kilépése az ENSZ jövő évi migrációs párbeszédéből" címmel tett közzé elemzést a Migrációkutató Intézet. Ez azért is tanulságos, mivel az USA a kodifikációs folyamatban ugyanolyan álláspontot képviselt, mint a magyar fél, azaz az államok szuverenitását tekintették elsődlegesnek a migrációs problémák megoldása tekintetében. Így az USA-hoz és hazánkhoz hasonló gondolkodású országok tárgyalási pozíciója jelentősen megnehezedik ezután. Különösen azért, mivel a tárgyalásokat vezető ENSZ különleges képviselő rögzítette, hogy a fő cél a "migrációs jelenséget övező negatív tónus pozitív irányba terelése" azaz a befogadás egyszerűsítése.
Vágólapra másolva!

Az intézet elemzésében leírja, hogy Donald Trumpnak, az USA elnökének döntése alapján az Egyesült Államok december elejétől nem vesz részt az ENSZ Migrációs Globális Kompakt (GCM) kidolgozásának folyamatában.

A fenti dokumentum a „menekültügyi globális kompakttal" (GCR) együtt arra hivatott, hogy a meglévő migrációs kereteket fogják majd egybe, elsősorban a tagállamok számára gyakorlati ajánlásokat fogalmaznak meg a migrációs és menekültügyi kihívások kezelése érdekében.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Az elvárások egyértelműek a dokumentumokkal szemben: szükséges érvényre juttatni a migránsok jogait. Az ENSZ különleges képviselője szerint elengedhetetlen a "migrációs jelenséget övező negatív tónus pozitív irányba terelése".

Így, ha jól értelmezzük hasonló atmoszféra lengi be a tárgyalások hangulatát, mint, ami Brüsszelben is jellemzi a hasonló megbeszéléseket. Azaz a cél a feltétel nélküli befogadás.

Az USA kilépése a két dokumentum kodifikációs folyamatából, azért is intő jel hazánk számára az intézet elemzése szerint, mivel az USA a GCM-folyamatban hasonló álláspontot képviselt, mint a magyar fél, azaz az államok szuverenitását tekintették elsődlegesnek a migrációs problémák megoldása tekintetében.

Az Egyesült Államok kilépését követően tehát a többi hasonló gondolkodású tagállam, így Magyarország tárgyalási pozíciója is megnehezedik, hiszen ahogy azt a Migrációkutató Intézet jelentésében megjegyzi:

A dokumentumok érdemi megvitatására, az ENSZ Közgyűlés 73. ülésszakán 2018-ban kerül sor, de már az USA nélkül.

Az intézet elemzése alapján az USA döntése az alábbiakkal indokolható: az Egyesült Államok világelső a menekültek támogatásában, és ezt a szerepét meg is kívánja őrizni, a bevándorlásra vonatkozó döntéseket azonban az amerikaiaknak maguknak kell meghozniuk, azokba más nem szólhat bele.

Az Egyesült Államoknak kell döntenie hogyan a legjobb a határainak védelme, és arról is, hogy kit akar beengedni az országba. Az USA szerint a tavaly szeptemberi nyilatkozatban (New York-i Nyilatkozat) tükröződő globális szemlélet nem egyeztethető össze az Egyesült Államok szuverenitásával.