Ellepte a hó az országot

havazás, utak
Pécsudvard, 2018. február 3. Egy kamion halad az M60-as autópályán Pécsudvard közelében 2018. február 3-án. A havazás veszélye miatt a fél országra első fokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. MTI Fotó: Sóki Tamás
Vágólapra másolva!
Az Útinform jelentése szerint a szombaton elkezdődött havazás miatt a gyorsforgalmú utak, a fő- és mellékutak szinte mindenütt sónedvesek, egyes helyeken latyakosak, hókásásak. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy a havazás miatt sehol sem vezettek be korlátozást az utakon. Mára a fél országra első fokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Vágólapra másolva!

Az Útinform honlapján található helyzetjelentés szerint a középső országrészben váltakozó intenzitással havazik, több helyen havas eső esik. A nyugati-délnyugati területeken már inkább a hószállingózás, míg Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében inkább az eső a jellemző.

A havazással érintett területeken a frissen lehullott hó mennyisége eléri az 1-4, Baja környékén az 5-10 centimétert.

Latyakosak az utak, de járhatóak Forrás: MTI/Sóki Tamás

A gyorsforgalmú utak, a fő és mellékutak szinte mindenütt sónedvesek, nedvesek, az ország keleti részén vizesek. Elszórtan, főleg Zala, Vas, Baranya Pest és Bács-Kiskun megyében, továbbá Nyékládháza és Polgár környékén latyakos, hókásás a burkolat a fő és mellékutakon.

A látási viszonyok országszerte megfelelőek, csak Vasvár, Zalaegerszeg, Keszthely és Szigetszentmiklós térségében közepesek. Fonyód környékén ködfoltok nehezítik a közlekedést.
Az OKF tájékoztatása szerint az időjárás miatt sehol sem vezettek be korlátozást az utakon, és elzárt települések sincsenek.

A havazás veszélye miatt a fél országra első fokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Forrás: MTI/Sóki Tamás

Ma az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki a havazás miatt Budapesten és Pest megyében, továbbá Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna és Veszprém megyében, de kora estére Borsod-Abaúj-Zemplén megye kivételével mindenhonnan visszavonták.

A meteorológiai szolgálat délutáni adatai szerint a hegyvidékeken alakult ki vastagabb hótakaró, Kékestetőn 17 centiméteres hóréteget mértek.

Síkvidékeken jellemzően néhány centiméteres a hóvastagság, emellett többfelé alakult ki hólepel, illetve hófolt.

Az OMSZ vészjelzése szerint az intenzív csapadék zónája egyre inkább a keleti, északkeleti területekre korlátozódik, ott még vegyesen eső, havas eső és hó egyaránt eshet. A hegyvidéki területeken még egy újabb, mintegy 5 centiméternyi hó eshet, síkvidéken inkább csak átmenetileg megmaradó, latyakos, legfeljebb néhány centis réteg alakulhat ki. Vasárnap fokozatosan megszűnik a csapadék, legfeljebb néhol fordulhat elő záporos csapadék.

A jelenlegi előrejelzések szerint

a következő napokban száraz, de hideg idő várható, néhol akár mínusz 10 Celsius-fokig is hűlhet a levegő.

Szerdán várható ismét havazás, s a jelenlegi számítások szerint akár síkvidékeken is jelentősebb hótakaró alakulhat ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!