A külképviseletekre is elküldhető a szavazási levélcsomag

Vágólapra másolva!
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok a külképviseletek címére is feladhatják postán a szavazási levélcsomagjukat, ebben az esetben a külképviseleti szavazás végéig kell megérkeznie a levélszavazatnak a külképviseletre.
Vágólapra másolva!

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán csak levélben szavazhatnak, és csak akkor, ha március 24-éig felvetették magukat a névjegyzékbe. ezt összesen több mint 378 ezren tették meg a határidőig. A Nemzeti Választási Iroda eljuttatta a választópolgároknak a szavazási levélcsomagokat: valamivel több mint 50 ezren kérték, hogy a szavazási levélcsomagot személyesen vehessék át a kijelölt külképviseletek egyikén, és 328 ezren levélben kérték azt.

Az ortodox húsvét nehezíti a szállítást

A szavazó azonban szabadon dönthet arról, milyen úton juttatja vissza voksát az NVI-hez: a válaszborítékot feladhatja postán - bárhonnan ingyen -, ebben az esetben a levélnek április 7-én éjfélig meg kell érkeznie a Nemzeti Választási Irodához. Feladhatja térítés ellenében bármelyik külképviseletre címezve is, ebben az esetben a külképviseleti szavazás végéig kell megérkeznie a levélszavazatnak a külképviseletre. Az ortodox húsvét miatt a romániai és szerbiai voksolóknak számítaniuk kell arra, hogy

a román és szerb posta pénteken az ünnepnap miatt nem dolgozik,

az amerikai kontinensen szavazóknak pedig figyelembe kell venniük, hogy az időeltolódás miatt a külképviseleti szavazás szombaton lesz.

Tovább lesznek nyitva

Amennyiben a választópolgár a külképviseletre levélben küldi el szavazatát, az NVI-nek megcímzett borítékot egy nagyobb "szállítóborítékba" kell helyeznie, és azon kell feltüntetnie a külképviselet címét.
A válaszboríték leadható bármely külképviseleten is március 26-tól munkanapokon, a külképviseletek általában 9-16 óra között vannak nyitva. Van azonban öt külképviselet, ahol hosszabbított nyitva tartással fogadják a levélszavazatokat: Beregszászon és Ungváron munkanapokon 6-20 óra között, pénteken 6-22, szombaton pedig 6-20 óra között lehet leadni a levélszavazatokat. Csíkszeredában és Kolozsváron csütörtökig 6-22 óra között, pénteken 6-24 óra között, szombaton pedig 6-22 között várják a levélszavazatokat. Szabadkán szintén 6-20 óra között lehet leadni a levélszavazatokat csütörtökig, pénteken itt is 6-24 között van rá mód, szombaton pedig 6-22 óra között fogadják a levélszavazatokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!