A közlemény szerint a Jobbik idén február és április eleje között a Magyar Postát bízta meg választási reklámkiadványainak országos kézbesítésével, de május végéig egyáltalán nem fizettek az elvégzett munkáért. Végül június elején a teljes tartozás egy részét átutalták, de továbbra is
több mint 61 millió forinttal, plusz a késedelmi kamat összegével adós a társaságnak a párt
- tették hozzá.
A Magyar Posta a lejárt követelésre való tekintettel - a szokásos eljárási rend szerint - fizetési felszólítást küld a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak.
A Jobbik azért is bajban van, mert felszólítás ellenére sem készített megfelelő intézkedési tervet - írja közleményében az Állami Számvevőszék.
Az Országgyűlés legfőbb pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve röviden ismertette az ügy előzményeit: 2018 januárjában nyilvánosságra hozták a Jobbikról szóló jelentésüket. Ebben megállapították, hogy a párt a 2015-2016-ban nem igazolta a közpénzekkel való átlátható és elszámoltatható gazdálkodását. Továbbá feltárták, hogy a Jobbik 2017 első félévében működéséhez tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el, ami jogszabályellenes. A Jobbik ugyan határidőn belül visszaküldte az előírt intézkedési tervét, azonban ez nem volt megfelelő, ezért az ÁSZ visszapasszolta azt nekik. A Jobbik ismét megpróbálkozott a megfelelő intézkedési terv megküldésével, azonban másodjára is kudarcot vallottak. Az ÁSZ ugyanis ezt sem találta alkalmasnak a feltárt szabálytalanságok megszüntetésére.
Jogszabály előírja, ha az ellenőrzött szervezet nem küldi meg határidőben az intézkedési tervet, vagy az ugyan meg lett küldve határidőn belül, azonban az továbbra sem elfogadható, akkor
az ÁSZ kezdeményezheti a költségvetési támogatások felfüggesztését.
A Jobbik esetében a második feltétel áll fent. Ennek következtében a pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv közleményében leszögezte,
kezdeményezi a Jobbik költségvetési támogatásának felfüggesztését.
A történet azért is kellemetlen az egykori radikális párt számára, mert az ÁSZ a napokban jelentette be, hogy elfogadta a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd intézkedési tervét. Ráadásul az MSZP, az Együtt és a Liberálisok intézkedési terve már áprilisban megfelelőnek bizonyult.