Szerepi mérgezés: újabb ember halt meg a hamis alkohol miatt

szerepi mérgezés
2017. decemberében ezekben az italokban volt méreg Szerepen.
Vágólapra másolva!
Szilveszter napján meghalt a december közepén metil-alkohol-mérgezést szenvedett egyik beteg, akit a Debreceni Egyetem belgyógyászati klinikáján ápoltak - közölte az intézmény kedden a honlapján.
Vágólapra másolva!

A Hajdú-Bihar megyei Szerepről és környékéről múlt év december 18-án, és 19-én 21 embert szállítottak négy egészségügyi intézménybe metil-alkohol-mérgezéssel.

2017. decemberében ezekben az italokban volt méreg Szerepen. Forrás: Origo

Az egyetem keddi közleménye szerint a debreceni klinikára tizenegy beteg került, közülük kilencet tünetmentesen, illetve saját felelősségére karácsony előtt hazaengedtek.

Két beteg állapota volt életveszélyes, egyikük sokszervi elégtelenség következtében december 31-én elhalálozott

- olvasható a közleményben.

Tóthné Verő Tünde, Szerep polgármestere az MTI megkeresésére elmondta, hogy a községből az egyetlen kórházi kezelés alatt álló beteg egy 18 éves, három gyerekes édesanya, és úgy tudja, az újabb áldozat nem szerepi volt.

A Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyelete azt egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy a szilveszter napján meghalt középkorú nő melyik településen élt. A nyomozás jelenleg is tart.


A rendőrség korábban azt közölte, hogy őrizetbe vették a szerepi mérgezés gyanúsítottját, aki a gyanú szerint Debrecen-Nagycserén állította elő azt a mérgező italt, amelytől többen kórházba kerültek.

A 47 éves férfi az italokat ismerőseinek adta el, akik azokat tovább értékesítették.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábbi tájékoztatása szerint a pénzügyőrök több mint 200 liter, közkedvelt italok üvegeibe töltött, metil-alkoholt tartalmazó alkoholterméket foglaltak le Hajdú-Bihar megyében. Ezek az italok szorosan kapcsolódnak a Szerepen történt mérgezésekhez - közölte a NAV.