Nem akart mozdulni halott gazdája mellől egy 9 éves kutya

Vágólapra másolva!
Hetekig halott gazdájához bújva élt a kutya az egyik újpesti lakásban. A rendőrök törték fel a házat, ők szóltak az Állatmentő Ligának. 
Vágólapra másolva!

A rendőrök és az állatvédők legnagyobb döbbenetére az oszlásnak indult test mellől még akkor sem akart tágítani a kutya, amikor megpróbálták onnan elvinni – írta meg a Blikk a HVG cikke alapján.

Zsazsát az Állatmentő Liga önkéntesei vették gondozásba.

- mondta a Liga vezetője, aki azt is elárulta, mindenkit megrázott az eset.

A holttest már annyira oszlásnak indult, hogy az állatvédőknek végül az autójukat is ki kellett fertőtleníteniük, sőt még a ruháikat is ki kellett dobniuk.

A kutya pedig nagyon rossz állapotban volt.

- tette hozzá Pataki Gábor.

A kutya már jobban van.