Tizenkét évet kapott a bajai kábítószerkereskedő

Vágólapra másolva!
Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy bajai férfit, aki egy éven át kábítószert árusított, a drogterjesztésben neki segédkező édesanyja pedig kilencet. A táblabíróság társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt bűnösnek találta a kábítószerterjesztőt anyját.
Vágólapra másolva!

A férfi 2014 nyarától 2015. augusztus 4-ig Baján kis adagokban illegális pszichoaktív anyagot árult. A rendeléseket telefonon vagy interneten vette fel és a legtöbbször személyesen szállította le a drogot.

A férfi egy társasház biciklitárolójának egyik rekeszében kialakított helyen árulta az eladni kívánt kábítószert, amelyet egyébként ismeretlen helyről szerzett be.

A dílernek időközben állandó vevőköre alakult ki, tevékenysége Baján a drogfogyasztók körében is általánosan ismertté vált, telefonszámát a vevők egymásnak adták át.

Az anyja is tudott a drogüzletről. Sőt, támogatta a fiát, és időnként ő maga is terített az anyagot.

A csomagoláshoz szükséges nejlonzacskókat is a nő vette meg fiának.

A rendőrség 2015. augusztus 4-én vette őrizetbe a férfit.

Raktárában annyi kábítószert foglaltak le, amelynek hatóanyagtartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határát is meghaladta.


A táblabíróság döntésével helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék férfira kiszabott börtönbüntetését, az anya büntetését viszont túl enyhének tartotta, így a nő hat év helyett 9-et kapot.