Egy kétéves gyerek előtt gyilkolt a budapesti lövöldöző

Budapest, 2018. január 7. Bűnügyi helyszínelők dolgoznak 2018. január 7-én a XVII. kerületben az Újlak utcában, ahol lelőttek egy férfit. A gyilkosság után a 26 éves támadó a fegyverét maga ellen fordította, a mentők életveszélyes sérüléssel vitték kórházba, ahol életét vesztette. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Egy kétéves gyerek is szemtanúja volt a vasárnap hajnali gyilkosságnak, amelyben két férfi meghalt.
Vágólapra másolva!

Mint azt az Origo is megírta, egy 26 éves férfi rontott be egy Újlaki utcai házba, ahol lelőtt egy férfit. Az elkövető megragadta a lakásban tartózkodó nőt és kivitte az utcára, hogy vele is végezzen, de végül

maga ellen fordította a fegyvert.

A 21 éves nőnek súlyos sérülései lettek, a fegyveres a kórházban meghalt.

A gyilkosság után a 26 éves támadó a fegyverét maga ellen fordította, a mentők életveszélyes sérüléssel vitték kórházba, ahol meghalt Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A 24 azt írja, a gyilkosság idején

a lakásban volt egy kétéves gyerek is, aki végignézhette a gyilkosságot.

A lap szerint a kisgyerek nem a gyilkos és nem az áldozat gyereke.