Magyarország nem kér a bevándorlásból, ez irritálja Brüsszelt

Vágólapra másolva!
Befejeződött a keddi megbeszélés Judith Sargentini európai parlamenti képviselővel, aki a magyar jogállamiság helyzetéről szóló jelentést készíti - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára Budapesten, a minisztérium épületében tartott sajtótájékoztatóján, ahol kiemelte: az EP-képviselő meglepő módon alapvető kérdésekkel nem volt tisztában.
Vágólapra másolva!

Magyar Levente felidézte: az EP ezen jelentés alapján dönti majd el, hogy megindítja-e az uniós alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárást, ami akár Magyarország uniós szavazati jogának megvonásához is vezethet.

A bevándorlás kérdésben éles konfliktus van egyes uniós intézmények, politikusok, illetve Magyarország között. Magyarország nem kér a bevándorlásból.

A magyar nép maga akarja eldönteni, hogy kikkel él együtt, és ezt többször is egyértelműen kinyilvánította.

Ez az, ami irritál egyes brüsszeli politikusokat - közölte az államtitkár.

Magyarország jól tette, amikor az egyenes utat választotta, és nyíltan elutasította a kötelező bevándorlási kvótát, közben ugyanis az EU 28 tagállama közül 20 ország elfogadta ugyan, de nem hajtotta végre.

Az áttelepítendőknek csupán a 25 százalékát sikerült elhelyezni, a kötelező kvóták rendszere tehát megbukott

- jelentette ki. Nem kívánjuk a bevándorlással együtt járó párhuzamos társadalmak problémáját a nyakunkba venni. Magyarország ebben nem vesz részt, éppen ezért indult ellene politikai támadás - mondta az államtitkár.

Nyilvánvaló, hogy az eljárás időzítése sem véletlen, hiszen néhány hónap múlva választások lesznek Magyarországon - fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva Magyar Levente elmondta: a megbeszélések az EP jelentéskészítőjével kifejezetten szívélyesek voltak, ugyanakkor

az EP-képviselő meglepő módon alapvető információkkal nem volt tisztában, ezért magyar tárgyalópartnerei felajánlották segítségüket.

Egyébként nem várnak túl sokat a megbeszélésektől, mert egyértelmű az elfogultság - fogalmazott a KKM parlamenti államtitkára.