Így vitték el a katonát, aki megölt egy prostituáltat szex közben

Thai gyilkosság
Vágólapra másolva!
Vella Reece Blain-t elkapta a thai rendőrség miután a birminghami férfi a hotel szobájába vitt egy helyi prostituáltat majd egy furcsa szexjáték közben a lány kiesett az ötödik emeleti erkélyről és meghalt. A férfi ezután motorra ült, és elhajtott. Később menekülés közben kapták el.
Vágólapra másolva!

Wannipam Janhuathon, a meggyilkolt lány 26 éves volt, Pattay egy ismert bárjában dolgozott, hogy az ott megkeresett pénzből támogatni tudja vidéken élő szüleit. A gyilkossággal gyanúsított brit férfi, Vella, aki két bátyát követte a seregbe már leszerelt.

Thaifödön töltötte szabadságát mikor 1500 thai bath-ot – körülbelül 12.000 forintot - fizetett a lánynak, hogy az elmenjen vele.

A férfi elfogásáról, sőt arról is készült felvétel, ahogy a lányt megpróbálják újraéleszteni.

A nő meztelenül zuhant le a erkélyről, ezért is gondolják a rendőrök, hogy a szex fajulhatott el a lány haláláig.

A lánynál egy félig üres zacskót is találtak, ami arra utal, hogy drogoztak.

Vella tagadja, hogy bármiféle testi kapcsolata lett volna a lánnyal de a biztonsági kamera felvételein jól látható, hogy együtt érkeznek meg a hotelba és együtt szállnak be a liftbe is.