Gulyás Gergely: ne a liberális múlt, hanem a polgári jövő folytatódjon!

Gulyás Gergely
Gulyás Gergely
Vágólapra másolva!
Valamikor régen létezett egy SZDSZ nevű párt, amelynek főideológusaként nem más, mint Kis János filozófus tevékenykedett. Ő úgy gondolta, hogy a december végi Magyar Narancsban még kioszt egy utolsó tockost a Fidesznek, és egyebek között rendkívül européer módon "lefalusizta" a nagyobbik kormánypárt szavazótáborát. A Fidesz frakcióvezetője Gulyás Gergely válaszul módszeresen ízekre szedte Kis eszmefuttatását, aki például úgy diktatúrázik, hogy közben az ellenzék választási győzelméről beszél.
Vágólapra másolva!

Kis János a december 21-i Magyar Narancsban mások mellett azt állította, hogy "a Fidesz tábora alapvetően a lakosság alacsonyabban képzett, idősebb, falusiasabb, kisvárosiasabb része felé tolódott el", mindebből pedig szerinte az következik, hogy a "fiatal, iskolázott, nagyvárosi szavazók eltávolodásával az Orbán-rezsim összeomlik". Valljuk be, a „vidékizés” még mindig prémium kategóriás elitista pöffeszkedés, amely annyira hasznos, hogy az SZDSZ például bele is halt (Isten nyugosztalja).

Ennél fontosabb, hogy ráadásul nem is igaz.

Gulyás Gergely, ha már egy igazi ballib értelmiség a Fideszt és a így a Fidesz frakcióvezetőjét is megszólította, arra jutott, hogy talán eljött az ideje, hogy hazai pályán szembesítse a valósággal Kis Jánost, és egy aprólékosan levezetett publicisztikában válaszolt a "falusizásra", illetve a filozófus egyéb agymenéseire.

Gulyás Gergely Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Gulyás kezdésként a ballib etalonnak számító Závech Research közvélemény-kutató cég decemberi felmérésének mutatóival indít, amelyből kiderül, hogy "a Fidesz a nyár közepén a választókorú népesség 24 százalékát tudta maga mögé állítani, az év végén ugyanez már 33 százalékra emelkedett, amely plusz 700 ezer választót jelent a kormánypártnak". Ha ez nem volna elég, a cég azt is közli, hogy a Fidesz minden társadalmi rétegben erősödött.

Mindebből tehát sok minden következhet, de az, hogy a Kis János által felskiccelt Orbán-rezsim megbukik, pont nem.

Gulyás Gergely erre fel is hívta a szuperfilozófus figyelmét. Azt írja, hogy a Fidesz a nyár óta minden társadalmi rétegben izmosodott, a fiatalok körében is vezet, egy rendszer bukásának emlegetését pedig nem látja megalapozottnak arra hivatkozva, hogy egy párt a nyugdíjas és a kisvárosi réteg körében extra erőssé vált. „Ez a szerző (Kis János) önbecsapása” - jegyezte meg.

Ezzel még nem értek véget Kis János nehéz percei, ugyanis Gulyás Gergely a bevándorlással kapcsolatos eszmefuttatását sem hagyta annyiban. A filozófus természetesen „gyűlöletkampánynak” tartja a migránshullám megfékezésére tett kormányzati intézkedéseket, sőt, azt is kifejti, hogy "a határon feltartóztatott menekültek szörnyű sorsából látható, hogy a diktatúra eszköztára készen áll." A frakcióvezető ennek kapcsán finoman emlékezteti Kist, hogy nagyjából az ilyen minőségű helyzetértékelések vezettek abba a mélységbe, ahol jelenleg a balliberális oldal létezik.

- kérdezi Gulyás, de azt is nekiszegezi Kisnek, hogy vajon a nemzet védelme, vagy a keresztényellenességgel és az antiszemitizmus importjával szembeni fellépés nem kötelessége-e a kormánynak?

Ki tudja, miért, de valahogy ezek a problémák nem igazán foglalkoztatják a filozófust.

Mint ahogy attól sem jön zavarba, hogy úgy elemezgesse az okait annak, hogy a kormány miért népszerű, az ellenzék pedig miért örvend általános ellenszenvnek, hogy még csak véletlenül sem hajlandó szembesülni azzal, hogy hová jutott el Magyarország az elmúlt hét és fél évben. "Ma 750 ezerrel többen dolgoznak, ma nincs túlzottdeficit-eljárás, van viszont arányos adórendszer, csökkenő államadósság és rekordalacsony alapkamat, nulla infláció és 13 százalékos reálbér emelkedés" - sorolta a Fidesz frakcióvezetője.

A jövő polgári

Kis János panaszkodik még egy sort az alkotmánybíróságról, meg a médiahelyzetről, és megosztja észrevételeit a közös balliberális választási indulás technikai megoldásairól is. Ez utóbbit Gulyás Gergely mindenesetre a baloldal belügyének tekinti, arra ugyanakkor rámutat, hogy a legékesebb bizonyítéka a magyar demokráciának, hogy a Kis János szerint sem zárható ki, hogy "a megosztott ellenzék a szavazófülkékben legyőzheti a Fideszt". Ha pedig ez így van, akkor bizony a szabaddemokrata filozófus cikkének magyarázata, hogy a

"Ha azonban szeretnénk elkerülni, hogy a szerző célt érjen, akkor tegyünk meg mindent az előttünk álló hónapokban azért, hogy Magyarországon ne a Kis János által megjelenített múlt térjen vissza, hanem a polgári jövő folytatódhasson" - húzta alá Gulyás Gergely.

A teljes írás a Hirado.hu oldalon olvasható.