Vona Gábor megijedt Terry Blacktől, el sem ment a bíróságra

nyúl, Vona Gábor, Jobbik
Vágólapra másolva!
Nem jelent meg Vona Gábor, a Jobbik elnöke azon a szembesítésen, ahol módja lett volna tagadni azokat az állításokat, miszerint melegpartikra járt, és voltak meleg kapcsolatai - írta a Ripost.
Vágólapra másolva!

Nem jelent meg a Budapest Környéki Törvényszéken Vona Gábor, a Jobbik elnöke pedig arról kellett volna nyilatkoznia, hogy nem igaz, amit korábban Terry Black és Amanda Elstak állított róla, miszerint Vona az ő köreikbe járt, melegpartikon vett részt, és voltak meleg kapcsolatai is - írta a Ripost.

A hosszas iratismertetés közben annyi derült ki, hogy mivel az egyik koronatanú Amanda Elstak nem kapta kézhez az idézést, így csak hallgatóságként vehet részt az eljárásban. Terry Black, aki ezer kilométert vezetett, hogy odaérjen a tárgyalásra, egyszer csak kifakadt a tárgyalóteremben:

- kérdezte Terry, majd hátranézett Amandára, aki helyeslően bólogatott. Terry azt mondta, nem tudja, miről szól a per, de azt továbbra is állítja amit Vonáról mondott, és vállalja is érte a felelősséget.

Forrás: Ripost

Arra készültek, hogy Vona arcába mondják

Láthatóan Amandával egyetértésben arra készültek, hogy Vona arcába mondják, szemtől szembe, mit gondolnak róla, és felidézzék a régi emlékeket. A szünetben is erről beszéltek. "Itt vagyunk, én is itt vagyok, te is itt vagy!" - mondta Terry a folyosón Amandának, miközben arról tanakodtak, vajon Vona miért nem jelent meg a tárgyaláson.

Amanda korábban így nyilatkozott: "Vona Gábor úrral a Lokálban találkoztam először Budapesten a Kertész utcában." Állítása szerint ez nem egyszeri találkozás volt. "Több alkalommal is heti, kétheti viszonylatban találkoztam vele. A Lokálból, mivel Terry Black üzemeltette a Lokált, nagyon sokszor átmentünk Terryhez a lakásba.

nyilatkozta korábban Amanda Elstak.