Lázár János: Szegedet is erősíteni szeretné a kormány

Vágólapra másolva!
Szeged és térsége nagy és kiaknázatlan lehetőség az ország számára - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Délmagyarországnak adott, szerdán megjelent interjújában.
Vágólapra másolva!

- A kormány a politikai nézetkülönbségek vagy a konstruktívnak nem nevezhető szegedi városvezetés tevékenysége ellenére a térséget fejleszteni szeretné, erre szolgál a Modern Városok Programban kötött megállapodás is - mondta Lázár János a Csongrád megyei napilapnak. Hozzátette:

a kormánynak pedig fontosak a szegediek.

Az egyetem a legnagyobb reménység

A fontos célok között említette a miniszter a Szeged és Budapest közötti vasúti menetidő 1 óra 30-40 percre csökkentését a jelenlegi 2 óra 24 percről, valamint a Szeged és Debrecen közötti út négysávúra bővítését.

- Ma Szeged és a régió fejlődésében az egyetem az egyik legnagyobb reménység és lehetőség - hangsúlyozta a politikus. Közölte a jövőben rajta kívül két miniszer, Trócsányi László és Balog Zoltán segíti a rektort a napi problémák megoldásában, valamint a fejlesztési tervek megvalósításában.

A lézerközpont a magyar tudomány, a kutatás-fejlesztés és a gazdaságfejlesztés szempontjából kiemelt jelentőségű beruházás.

- mondta Lázár János.

A miniszter közlése szerint Balog Zoltán - az egyetem szenátusának döntésével egyezően - támogatni fogja Rovó László rektori kinevezését.

Nincs bocsánat Gyurcsánynak

Lázár János kitért arra, a kormány döntött, támogatja a Szeged-Csanádi Egyházmegye iskolafejlesztési tervét. Az egyházmegye egy új általános iskolát és gimnáziumot szeretne létrehozni, valamint a zeneművészeti szakképzésben is feladatot vállalna. Ennek teljes költségét, mintegy 20 milliárd forintot a magyar állam biztosítja.

A február 25-én tartandó hódmezővásárhelyi időközi választással kapcsolatban kifejtette, egy város vezetőjének szavahihetőnek kell lennie, érdemesnek a polgármesteri tisztségre és alkalmasnak a szövetségkötésre.

- Mi, fideszesek itt Vásárhelyen mindenkivel együtt tudunk dolgozni, mindenkinek a javaslatára nyitottak vagyunk, és mindenki számára együttműködést ajánlunk. Ez alól egy kivétel van.

- hangsúlyozta Lázár János. Mint mondta, amit Gyurcsány Ferenc és kormánya a vásárhelyiek ellen tett - kísérlet a városi kórház bezárására, a 47-es út négysávosításának leállítása, a legnagyobb helyi agrárcég privatizációja -, azért soha nem jár bocsánat.