Negyvenmilliós kárt okozott egy férfi egy mobilszolgáltatónak

telefon kézben, mobiltelefon
Vágólapra másolva!
A vád szerint a férfi egy szombathelyi kft. ügyvezetőjeként ügynöki keretszerződést kötött az egyik mobilszolgáltató céggel, amelynek keretében a cég szolgáltatásait és termékeit közvetítette, és ügyfélszolgálati tevékenységet is végzett. A mobilszolgáltató jutalékot fizetett neki a feltöltő kártyás előfizetésekre aktivált szolgáltatások után. Ezt használta ki.
Vágólapra másolva!

A férfi olyan listákat adott az alkalmazottainak, amelyeken létező magánszemélyek és fiktív, a megadott adatok alapján nem létező személyek szerepeltek, és

azt az utasítást adta nekik, hogy a listákon szereplők nevére kössenek feltöltőkártyás előfizetéseket,

és aktiváljanak szolgáltatásokat. A cég alkalmazottai nem tudtak arról, hogy a
listák fiktívek.

képünk illusztráció Forrás: Pixabay/Tero Vesalainen

A férfi több mint háromszáz ember nevére aktiváltatott kártyát azért, hogy a jutalékot megkapja.

Ezzel közel negyvenmillió forint kárt okozott.