Szürke farkas Vona! - ordították a török szélsőségesek

Vágólapra másolva!
Vona Gábor Allahot dicsőítő beszéde után újabb kínos videó került elő, amelyben a Simicska-féle párt elnökét „Szürkefarkas Vona!” felkiáltással éljenzik a török szélsőjobboldaliak, írja a Mandiner.hu.
Vágólapra másolva!

Korábban írtunk arról, hogy

Vona Gábor a török ultranacionalisták rendezvényén, török nyelven Allahot magasztalja.

Most előkerült egy másik videofelvétel is az esetről, amelyben tisztán hallható, hogy a Jobbik elnökének beszéde után

szélsőjobboldaliak azt skandálják, hogy „Bozkurt Vona!”, aminek a magyar jelentése „Szürke farkas Vona!”.

A Simicska-féle párt elnöke persze több olyan képen is látható, amelyen a Szürke Farkasok jelét mutatja, azaz a kézfejével egy farkast utánoz.

Forrás: Origo

A török szélsőjobboldali szervezetet Alparslan Türkes ezredes alapította, egy fotón pedig jól látható, amint

a Vona mellett álló muszlim szélsőségesek Alparslan Türkes feliratú sálat tartanak.

Forrás: Origo

A csoport egyébként a neonáci Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) a félkatonai szárnya.

A Szürke Farkasok a '70-es években örmények és kurdok ellen követtek el atrocitásokat, több alkalommal is katonai puccsot próbáltak szervezni, egyik tagjuknak,

Mehmet Ali Ağcanak, pedig köze volt a II. János Pál pápa elleni 1981-es merénylethez.

A szervezet amúgy tagadja az örmény népirtást is.