Tarlós: Az MSZP akar mindenhová lifteket, miközben becsapja a budapestieket

felújított metrószerelvény M3 metró metro BKK BKV Tarlós István főpolgármester közlekedés tömegközlekedés
Forgalomba áll az első felújított metrószerelvény az M3-as vonalon. Tarlós István főpolgármester. 2017.03.20.
Vágólapra másolva!
Nem ellenzi a népszavazást, de az MSZP becsapja az embereket a 3-as metró akadálymentesítésének ügyében - erről beszélt Tarlós István az Origónak. A főpolgármester szerint a szocialisták nem a mozgáskorlátozottak érdekeit védik, sokkal inkább az lehet a céljuk, hogy megfúrják az M3-as felújítását. Az érintett érdekképviseletekkel még április előtt megállapodhatnak.
Vágólapra másolva!

A szocialisták becsapják az embereket - ezt nyilatkozta az Origónak Tarlós István a 3-as metró akadálymentesítése kapcsán kezdeményezett MSZP-s népszavazás kapcsán. A főpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a Kúria a napokban kiadott egy végzést, amely lehetővé teszi a referendum lebonyolítását,

a bíróság azt vezette le, hogy az értelmetlen.

„Talán a szocialisták csak az első két oldalát olvasták a végzésnek, a többit nem" - jegyezte meg Tarlós.

Budapest, 2017. november 17. Tarlós István főpolgármester a főváros napja alkalmából tartott ünnepségen az Újvárosháza díszteremében Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Mint ismert, a Fővárosi Választási Bizottság még december közepén hitelesítette a bukott főpolgármester-helyettes, jelenlegi fővárosi szocialista képviselő kérdését. Ez úgy szól, hogy „Akarja-e Ön, hogy a 2017–2020 között történő budapesti M3-as metróvonal felújításával egyidejűleg valósuljon meg ezen metróvonal valamennyi megállójának teljes értékű akadálymentesítése, az 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ának 1. pontjában meghatározottak szerint?".

A hitelesítő határozattal szemben azonban jogorvoslatot nyújtottak be a Kúriára arra hivatkozva, hogy a kérdés nem egyértelmű. Ezt kedden aztán lesöpörte az asztalról a bíróság, a fejleményeket az ellenzéki politikai erők egyértelmű sikerként könyvelték el.

A főpolgármester ugyanakkor lapunknak idézett a kúriai döntésből, amely szerint megállapítható, hogy

a kérdésben szereplő jogszabályi rendelkezés nem definiálja pontosan, hogy mit jelent a teljes értékű akadálymentesítés,

így annak megvalósítása tekintetében a fővárosi közgyűlésnek lehetőségében áll mérlegelnie. Vagyis az MSZP félrevezeti az embereket. Hiába keltik azt a benyomást, hogy a kérdésre adott „igen" válasz liftek megépítését eredményezné, maga a Kúria teszi egyértelművé, hogy ez nem igaz, hiszen ilyesmit nem is tartalmaz az általuk megjelölt törvény.

„Semmi bajom a népszavazással, de a helyzet úgy áll, hogy a szocialisták kérdése ügyetlen és rosszul megfogalmazott, az erre adott „igen" pedig semmiféle előrelépést nem jelent a jelenlegi állapothoz képest. Ezért mondom, hogy az SZDSZ-es négy igenes népszavazás óta, amelyet még 1989-ben tartottak, ez az első alkalom, hogy már a kérdéssel is becsapják az állampolgárokat. Akkor miért nem azt kérdezték, hogy legyen-e minden állomáson lift?" - emelte ki a főpolgármester. A népszavazáson csak a feltett kérdésre lehet válaszolni.

3-as metró Forrás: Csudai Sándor - Origo

Tarlós István arról is beszélt, hogy éppen Horváth képviselő volt egyike azoknak, aki Demszky Gábor helyetteseként - lemondatása előtt - a 2-es metró felújításakor összesen egy liftet épített, pedig a most hivatkozott jogszabály már akkor is élt.

Ezzel szemben a jelenlegi városvezetés már legalább 13 lift kialakításáról döntött a 3-as metró felújítása során,

vagyis a főpolgármester számítása szerint ők éppen tizenháromszor többet tettek a mozgáskorlátozottakért, mint az MSZP. Kijelentette, hogy minden állomáson gondoskodni fognak az akadálymentesítésről, ennek több módja van, ennek kapcsán a mozgáskorlátozottak érdekképviseleteivel zajlanak az egyeztetések. Ezek a szervezetek egyébként határozottan visszautasították, hogy az ellenzéki pártok politikai ügyet kreáljanak az ügyből, sőt, egyáltalán nem követelték, hogy mindenhol liftek épüljenek.

Tarlós abban bízik, hogy a részletekről még az áprilisi választások előtt meg tudnak állapodni, már csak azért is, hogy a parlamenti választásokra tekintettel ne lehessen a témából kampányt kreálni.

Jelezte, hogy ha az MSZP és Horváth képviselő annyira ragaszkodik hozzá, „éppen eltapsolhat két lift árát egy értelmetlen népszavazásra", de eközben a főváros mellett már a kormány is foglalkozik a kérdéssel. „Köszönjük, nem szükséges, hogy a szocialisták közbenjárjanak, és nem is hisszük el nekik, hogy a probléma megoldása érdekelné őket, hiszen a 2-es metrónál sem volt ennek semmi jele. Sokkal inkább arra játszanak, hogy ne tudjuk felújítani a hármas metrót" - mutatott rá.

Tény, hogy Horváth Csaba nem először áskálódik a kékmetró kapcsán. Ő volt az, aki gyakorlatilag viccet csinált magából az ATV kamerája előtt, amikor a metrópótló buszok forgalomba állítása kapcsán nagy átéléssel azt bizonygatta, hogy a fővárosi közlekedés összeomlott, miközben a háttérben az látszódott, hogy mind a buszok, mind a személyautók minden fennakadás nélkül rendezetten haladnak.

Tarlós István úgy látja, hogy a szocialista politikus ezúttal az akadálymentesítésre szállt rá és hecceli az embereket.

Szerinte ennek része, hogy jelenleg ott tart a dolog, hogy már a „nehéz csomagot cipelő" utazóközönséget is mozgáskorlátozottnak próbálják beállítani azért, hogy minél nagyobb érintett tömeget tudjanak papíron kimutatni. Ennek kapcsán felvetette, hogyha ez valóban így van, akkor nem egészen világos, hogy

egyetlen lift állomásonként mit segítene a helyzeten.

„Ezért mondom, hogy ez szimpla uszítás és a csúsztatás igen primitív formája. New Yorktól Párizsig nálunk jóval régebben foglalkoznak az akadálymentesítéssel, arányait tekintve az ottani metróvonalakon jóval kevesebb lift működik, mint Budapesten. Mindent megteszünk a legjobb megoldásért, de azt, amit most leszerepelt szocialisták előadnak, tisztességtelennek és álságosnak tartom" - tette hozzá.

A főpolgármester az első felújított metrószerelvényen utazik az M3-as vonalán Fotó: Polyák Attila - Origo

A konkrét elképzelések kapcsán a főpolgármester két alternatívát is említett. Az egyik a mozgólépcsők akadálymentesítése - ez egy felszerelhető szerkezet -, a másik pedig akár a lift nélküli állomások között, kifejezetten erre a célra forgalomba állított alacsonypadlós buszok. Utóbbi kapcsán Tarlós István azt mondta, hogy bár

nem ez a leghangsúlyosabb elképzelés, a jogszabályi keretekbe beleférne.

A szocialisták által vizionált maximális liftprojekt egyébként becslések szerint 20 milliárd forintnyi plusz költséget jelentenének. Ennyibe kerülne, ha minden állomásra liftet telepítenének, anélkül, hogy bármilyen kizárólagos segítséget jelentene. Ez egyben a második és harmadik szakasz felújítását is meghiúsíthatná, hiszen fedezet nélküli kötelezettségvállalást jelentene.