Milliókkal gazdagodott a Jobbik frakcióvezetője

Volner János
Budapest, 2014. október 14. Volner János, a Jobbik vezérszónoka felszólal a 2013-as büdzsé zárszámadásának vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. október 14-én. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Pártelnökéhez hasonlóan nincs lakása, pedig milliókkal gazdagodott Volner János, a Jobbik frakcióvezetője 2017-ben. Azaz, a korábban cégtemetőivel lebukott politikus azt állítja, hogy nincs semmilyen ingatlanja. Háza, lakása sem. Kérdés persze, hogy akkor kinél lakik. 
Vágólapra másolva!

Volner Jánosnak, a Jobbik frakcióvezetőjének vagyonbevallása szerint nincsen semmilyen ingatlana,
van viszont 6 849 000 forintnyi takarékbetétje, és 1 560 000 forintja készpénzben. Tavaly még csak 2 563 000 forintnyi takarékbetétje, valamint 11 500 eurója volt. Azaz, Simicska Lajos pártjának frakcióvezetője, a korábban - magánéleti botrányai mellett - pénzügyi trükközésekkel is lebukott Jobbik-vezetőnek anyagilag elég sikeres volt az ellenzéki élet. 2017-ben ugyanis alaposan meggazdagodott.

Nincs lakása, de milliókkal gazdagodott Volner János, a Jobbik frakcióvezetője Forrás: MTI/Soós Lajos

Nincsen gépkocsija és egyéb ingósága. 2015-ben egyébként még semmilyen forintmegtakarítása nem volt a korábban cégeltüntetésekkel kapcsolatba hozott jobbikos képviselőnek. Havi jövedelme 1 296 321 forint volt.

Vagyis jól látható, hogy miközben Volner vagyonnyilatkozata meglehetősen homályos bizonyos helyeken, ennek ellenére is rohamosan gazdagodik.

Volner emellett tagja a Magyar Gárda Pest Megye Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft.-nek, ami felettébb érdekes a Jobbik néppártosodását nézve.