Hatalmasat tévedett a titkos bankszámlákkal lebukott Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc
Budapest, 2018. január 27. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 14. évértékelő beszédét tartja Budapesten 2018. január 27-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Ahogy arról korábban már az Origo is beszámolt, Gyurcsány Ferenc lebukott egy titkos osztrák bankszámlával, amelyen a DK elnöke 150 millió forintot parkoltatott. A feledékeny pártelnök a fenti összeget elfelejtette beírni az idei és a tavalyi vagyonnyilatkozatába, volt párttársaihoz Simon Gáborhoz és Boldvai Lászlóhoz hasonlóan. A kiváló színészi adottságokkal megáldott, politikusnak viszont annál rosszabb Gyurcsány, eljátszva a mártírt, kérte az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának elnökét, hogy folytasson le vagyonnyilatkozati eljárást vele szemben. Csak épp nem a bizottság elnökének sikerült címezni a levelet, de ne legyünk igazságtalanok, mivel Gyurcsány már régóta nem jár be rendszeresen a munkahelyére, így nehezebben tájékozódhat a Parlamentben történtekről.
Vágólapra másolva!

Ahogy azt az Origo is megírta, a DK elnöke 150 millió forintot rejteget egy titkos osztrák számlán. Aztán arról is beszámoltunk, hogy Gyurcsány a pénzét a bécsi Schoellerbankban fialtatja, amely a Renngasse 3. cím alatt található, és amelyet Ausztria elitbankjaként tartanak számon, ez az osztrák milliárdosok kedvenc pénzintézete.

De tegnap fény derült az ügy kapcsán arra is, hogy Gyurcsány már 2016-ban is rejtegetett a Schoellerbankban pénzt, akkor még 180 millió forintot, amely tény, már 2016-ban is elkerülte figyelmét a vagyonnyilatkozat kitöltése során. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy eltitkolta a közvélemény elől ezt az összeget. Ki tudja, miért?

Budapest, 2018. január 27. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 14. évértékelő beszédét tartja Budapesten 2018. január 27-én. MTI Fotó: Mohai Balázs Forrás: MTI/Mohai Balázs

Simon Gábor és Boldvai László esetében utólag megértettük, hogy miért kellett mélyen hallgatniuk a külföldi számlákról és a rajtuk levő milliókról.

Mindenesetre a nem épp az igazmondásáról híres Gyurcsány erőteljes magyarázkodásba kezdett, és azzal érvelt az eset kapcsán, hogy ő feltüntette vagyonnyilatkozatában a befektetések között a fenti 150 milliós összeget is. De ki hiszi ezt el?

A DK elnöke híresen nagy mestere a színészkedésnek, és látta, hogy „sajnos" megint nem sikerült beetetnie a közvéleményt ezzel a gyenge magyarázattal, így most a hősies mártír szerepébe lépett át ,és vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett az országgyűlés mentelmi bizottságánál magával szemben, hátha meghatja a "publikumát".


A szokásos patetikus stílusában megírta hát a mentelmi bizottság elnökének címzett levelét, melyben így fogalmaz: „Tekintettel arra, hogy a hivatalban lévő kormányhoz bevallottan kötődő média folyamatosan és átfogóan kérdőjelezi meg, illetve támadja vagyonnyilatkozatom helytállóságát, teljeskörűségét, kérem az Elnök urat, hogy a Bizottság folytasson le velem szemben vagyonnyilatkozati eljárást.

Szegény Gyurcsány, már majdnem megsajnáltuk.

No, de a feledékeny pártelnöknek megint sikerült egy „kis" hibát vétenie, hiszen „Dr. Vejkey Imre úrnak, a Mentelmi bizottság elnökének" címezte a levelet, amivel csak egy probléma van: hogy a Mentelmi Bizottság elnöke Dr. Hargitai János KDNP-s politikus, és Dr. Vejkey Imre képviselő úr már nem is tagja a Mentelmi Bizottságnak.


De nézzük el Gyurcsánynak ezt, hiszen ő és a maroknyi csapata évek óta nem jár be rendszeresen a munkahelyére dolgozni, így honnan is tudhatná szegény, hogy ki vezeti aktuálisan az Országgyűlés bizottságait.