A kirúgott mentős újra sztrájkkal fenyeget

Vágólapra másolva!
Akcióba lendült a mentősként megbukott, szakszervezeti elnökként viszont látványosan parádézó Kusper Zsolt, aki újabb sztrájkot ígérget az egészségügyben dolgozók bérrendezésére hivatkozva. Szerinte ugyanis nem keresnek annyit, mint azt a kormány állítja. Kusper téved, és összekeveri a szezont a fazonnal. Másképpen: hazudik.
Vágólapra másolva!

A Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) azzal töltötte a hétvégét, hogy Balog Zoltán miniszternek leveleztek. Állításuk szerint azért, mert az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője nem tudja, hogy mennyit keresnek az egészségügyi dolgozók.

Kétség kívül erős vád, és ha még igaz is lenne, járna érte a kalaplengetés. Csak hát nem az.

Történetesen a helyzet úgy áll, hogy nem Balog Zoltán az, aki nincs tisztában a számokkal, hanem a szakszervezetek azok - élükön Kusper Zsolt MOMSZ elnökkel -, akik keverik a szezont a fazonnal. A miniszter ugyanis az emelkedő egészségügyi keresetek vonatkozó számait publikálta a Magyar Államkincstár előzetes tájékoztatása (100 ezer egészségügyi dolgozó bérét vizsgálva) alapján, nem pedig az alapbérekét. Mindegy, mert az érdekképviseleti fejesek már pedig úgy értették, így aztán könyékig feltűrt ingujjban verik a klaviatúrát.

Budapest, 2017. május 31. Kusper Zsolt elnök beszédet mond a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ), valamint a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének mentő tagszervezete által rendezett tiltakozáson Budapesten, az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székháza előtt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A Magyar Időkben erre az aprócska félreértésre fel is hívta a figyelmet Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár és elmondta, hogy a miniszteri adatsor helyes, az eltérés pedig abból adódhat, hogy keresetről van szó, nem alapbérről.

Azt talán nem kell külön elmagyarázni Kusperéknek, hogy az egészségügyben az alapbéren felül pótlékokat és túlmunkáért is fizetnek a munkavállalóknak. Például a műszakhoz és az éjszakai ügyelethez is jár pótlék, így aztán könnyű belátni, hogy

a havi kereset bőven meghaladja a hivatalos alabért.

A történet így fest táblázatba rendezve, ápolói munkakörben:

PÉLDA 2016. év bruttó bér a szeptemberi emelés előtt (Ft) 2017. november havi bruttó bér (Ft) 2018. januári bruttó bér, béremeléssel (Ft)
4-6 éves jogviszonnyal rendelkező FELSŐFOKÚ végzettségű ápoló

167 725 - alapbér

268 607 - kereset

227 426 - alapbér

354 032 - kereset

245 620 - alapbér

382 354 - kereset

19-21 éves jogviszonnyal rendelkező FELSŐFOKÚ végzettségű ápoló

190 525 - alapbér

280 285 - kereset

265 713 - alapbér

389 927 - kereset

286 970 - alapbér

421 121 - kereset

4-6 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ végzettségű ápoló

129 000 - alapbér

204 161 - kereset

183 013 - alpabér

286 431 - kereset

197 654 - alapbér

309 345 - kereset

19-21 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ végzettségű ápoló

138 952 - alapbér

217 173 - kereset

209 814 - alapbér

317 206 - kereset

226 599 - alapbér

342 582 - kereset

Így áll a dolog, vagyis pontosabban úgy, hogy erre a "döglött lóra" kapaszkodna fel most a MOMSZ-elnök és mosná össze az egészségügyi béremelési anomáliákat a mentősök bérével. A kormány a hetekben hozta előre az egészségügyi szakdolgozók 8 százalékos bérrendezését novemberről januárra, Kusper Zsolt mégis belengette a sztrájkot. Ő ugyanis új bértáblát akar, a Hír Tv-ben pedig arról beszélt, hogy ehhez a megfelelő eszköz a munkabeszüntetés.

Kétség kívül örömteli, hogy Kusper Zsolt ennyire a szívén viseli a mentősök helyzetét. Hihetőbb lenne a lelkesedése, ha annak idején, amikor még maga is mentősként dolgozott 2010-2012 között, nem többszöri figyelmeztetés után, fegyelmivel és rendkívüli felmondással rúgták volna ki ki az Országos Mentőszolgálattól.

Az elbocsátására azért került sor, mert több alkalommal egyszerűen nem jelent meg a munkavégzésen, így pedig veszélyeztette a mentést.

Ezek szerint akkoriban a bajtársak nem voltak annyira fontosak.