Kicsoda az asszonyverő Juhász Péter?

2018.02.10. 15:02

Ahogy arról korábban már írtunk, az Együtt elnöke, Juhász Péter, a Bors információi szerint volt élettársát bezárta egy lakásba, benyugtatózta és össze is verte. Ezt tartalmazza az a peranyag, amely a II. és III. Kerületi Bíróság előtt nyugszik a Bors szerint. Juhásznak nem ez az első összeütközése a törvénnyel, hiszen már a 2000-es évek közepén is elítélte egyszer a bíróság - saját maga feljelentése után - otthoni kábítószer-termesztés miatt. Az Együtt politikusa azzal került először a köztudatba, hogy megalapította a drogliberalizálásért küzdő "Kendermag" egyesületet 2002-ben. Juhász emellett a 2000-es években megpróbálkozott vállalkozóként is, amelynek az lett a vége, hogy nyolc céget sikerült bedöntenie, amelyek javarészét adótartozás miatt felszámolták, vagy épp fantomizálódtak. Juhász amellett, hogy törvények semmibevételével számos alkalommal lebukott, szereti a bűnözők társaságát is, hiszen azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy egy közvetítőn keresztül kapcsolatban állt a gyilkosságra való felbujtás miatt elítélt maffiózóval, Portik Tamással, és számára adott át nyomtatott "sajtóanyagokat", amelyet maga is elismert. Aktív politikusként csak a jóérzésű embert sértő megmozdulásai voltak: hiszen a nemzeti ünnepeket füttykoncerttel akarta megzavarni, és számos esetben azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy a közvéleménytől próbált meg koldulni hasznosnak nem igazán mondható tevékenységéhez, holott luxuskörülmények között él. Természetesen megkerestük Juhász Pétert is a bántalmazási botránnyal kapcsolatban, aki "nettó rágalmazásnak" nevezte a Bors állítását, és elmondta, hogy perelni fog. Szigetvári Viktor válaszra sem méltatott bennünket.

A bírósághoz a Bors által megírt ügyben Juhász volt párja fordult. Juhász és párja, valamint a három közös gyermekük 2016 szeptemberétől kezdve külön éltek, a volt élettárs gyermekeikkel külföldre költözött. 2016. karácsonyára azonban hazajöttek Magyarországra, amikor az Együtt politikusa rémálommá változtatta a közös napokat, hiszen

ahogy a Bors megírta, Juhász napokra bezárta a volt élettársát egy lakásba azzal az indokkal, hogy meg kell beszélniük közös életüket. Emellett be is gyógyszerezte a nőt, és tettlegesen is bántalmazta, amikor az nem akart elszámolni az idejével.

Juhász Péter egy decemberi sajtótájékoztatónForrás: Csudai Sándor - Origo

Ahogy azt már megírtuk, az Együtt politikusa persze mindent tagad Facebook-oldalán, és azt mondja „ebből egy szó sem igaz." És ahogy azt Juhásztól megszokhattuk, próbálja másra kenni a felelősséget: a feleségére és annak ügyvédeire, illetve szokás szerint jobboldali politikai lejáratásról beszél.

De ki is az a Juhász Péter? Hiszen nem először kerül a nyilvánosság elé valamilyen botrányos cselekedettel. És nem ez az első bírósági ügye sem.

Juhász, a drogliberalizációs aktivista, akit elmarasztalt a bíróság

Az Együtt politikusa 2002-ben tűnt fel a hazai közéletben, amikor megalapította a Kendermag egyesületet, amely a könnyűdrogok legalizálásáért küzdött. A most már mindent tagadó politikus akkoriban azt mondta, hogy azért hozta létre az egyesületet, mert 1996-ban volt egy büntetőügye, amely hét évig elhúzódott, és ez nagyon felháborította. A büntetőügy azért indult, mert Hollandiából akart behozni füvet. Juhász már nem emlékszik pontosan, hogy mennyi fű volt nála, csak arra, hogy annyi, amennyi az akkori büntető törvénykönyv szerint a csekély mennyiség felső határa volt: 10 gramm hatóanyagot, THC-t tartalmazott. A "rendkívül hasznos" kezdeményezés keretében Juhász a 2000-es években számos akciót szervezett a Kendermagosokkal, például tömegesen feljelentették magukat a bíróságon, egy korabeli cikk arról számol be, hogy az akkor még aktivista Juhász egy egyméteres kenderpalántával jelent meg a bíróság előtt. 2006-ban emiatt elmarasztalta a bíróság, mivel indoklásuk szerint Juhász kismennyiségű marihuánát termesztett otthonában.

Bukott vállalkozó: nyolc felszámolt, fantomizálódott cég

A 2000-es években ezenfelül további „munkásságának" következménye, hogy számos céget alapított Juhász, amelyek rendre bebuktak vagy fantomizálódtak. A Pesti Srácok írta meg, hogy a politikusnak összesen 12 céghez volt köze, ezek közül az OPTEN Cégtár adatai szerint nyolc ment tönkre és szívódott fel. Az azért nem túl jó arány.

A PS beszámolt arról a cégadatok alapján, hogy Juhásznak a vállalkozói létben is meggyűlt a baja a törvénnyel, mert vélhetően nem szeretett adót fizetni.

  • Az OPTEN adatbázis szerint például a vendéglátással foglalkozó Gorum Kft., amit Juhász a drogliberalizációs harcostársával, Földes Imrével közösen vezetett (Juhász ügyvezetősködésének ideje alatt) 2009-re 24 millió forintos tartozást halmozott fel, igaz, azt nem tudta megállapítani a korabeli cikk, hogy ebből mennyi az adóhatóság követelése.
  • A PR-ban utazó Beiglili Kft. Juhász tulajdona volt, e cég ellen is végrehajtást rendelt el a NAV, majd a társaságot a bíróság megszűntnek nyilvánította.
  • Az Allso-good Vendéglátó Bt.-vel is problémák akadtak: ebben Juhász ügyvezető és beltag volt, a NAV 2009-ben végrehajtást indított ellene, ezután a társaság elérhetetlenné vált, azaz fantomizálódott, így a cégbíróság 2012-ben törölte a nyilvántartásból.
  • A Juhász és Villányi Kft.-nek is Juhász Péter volt az ügyvezetője és résztulajdonosa. A cég üzletviteli tanácsadással foglalkozott, nem is eredménytelenül: 2003-ban például 56 millió forintos árbevételt produkáltak. De az adófizetés ebben az esetben sem volt Juhász kedvére, így a NAV már 2003-ban kénytelen volt végrehajtást indítani a kft. ellen. A cég végül fantomizálódott, majd kényszertörlés alá került.
  • Ugyanez a sors várt a szintén Juhász által vezetett, dohány, vetőmag és takarmány nagykereskedelmére specializálódott Ó 17 Kft.-re: NAV-végrehajtás, fantomizálódás, kényszertörlés.
  • Akárcsak a Peter, Peter&Partners Kft.-re, amit Juhász a testvérével és Decsics Péter TASZ-os ügyvéddel alapított és irányított, mígnem 2008-ban adótartozások és fantomizálódás okán ezt is törölni volt kénytelen a bíróság.
  • Juhász Péter a hasispipázás és füvezés, illetve a vadkendertermesztés kellékeinek árusítására alapított Bushdoctor Kft.-t is sikeresen bedöntötte. A cégben vezető- és tulajdonostársa az az osztrák Harald Schubert volt, aki az ausztriai "Kenderfesztivál" szervezője volt, azonban ezt a céget is törölte a cégbíróság, mert a cég a székhelyén elérhetetlenné vált.
  • Hasonló módon végezte a C-CITY Marketing, Reklám és Propaganda Bt. is, amelynek Juhász ügyvezetője és beltagja volt, majd NAV-tartozás, fantomizálódás és 2011-es kényszertörlő végzés után jobblétre szenderült.

Juhász tehát sem drogliberalizálós mozgalmárként, sem vállalkozóként nem tudott hasznosat csinálni, csak bírósági és hatósági eljárások maradtak utána. Így hát megpróbálkozott politikusként.
Az azóta a látszat szintjén konszolidálódott és a pártpolitikába Bajnai hátán felmászó Együtt-elnök 2014-ben az Együtt színeiben önkormányzati képviselő lett a Belvárosban. És amellett, hogy rögeszmés módon próbálja támadni a kormánypártok egyes tagjait, folyamatosan botrányba keveredik és a jóérzésű embereket erősen sértő akciókat szervez.

Juhász fütyült a nemzeti ünnepre

Ne felejtsük el, hogy a folyton moralizáló, de mindig a saját gátlástalanságával lebukó pártelnök találta ki és indította el azt a mozgalmat, hogy – mivel hasznosabb, előremutatóbb politikai akcióra képtelen az egykori drogliberalizációs mozgalmár – kifütyüljék a nemzeti ünnepeken a beszédeket.

Fütyül az ünnepenFotó: Mudra László - Origo

Hiába figyelmeztették Juhászt, hogy a nemzeti ünnepeken megemlékezni szokás hazánk hőseiről, áldozatairól, ő a maga 0 százalékos mozgalma számára a füttykoncerttel próbált politikai tőkét kovácsolni, semmibe véve ezzel az 1956-os forradalom és szabadságharcban, illetve az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban meghalt áldozatok emlékét.
A Fidesz Juhász 2016. október 23-i kétségbeesett akciója kapcsán az alábbiakat írta le közleményében: „Szégyen, hogy a 60. évfordulóhoz közeledve egyes ellenzéki politikusok megpróbálják aláásni Magyarország egyik legnagyszerűbb pillanatának méltó megünneplését, csak azért, hogy rövid távon politikai tőkét kovácsoljanak egy pártok feletti nemzeti ügyből. Egyes ellenzéki politikusok – ahogy máskor is – most is a nemzeti érdek elé helyezik saját politikai ambíciójukat. Az elmúlt napok nyilatkozataiban odáig mentek, hogy nemcsak megzavarni akarják az ünneplést, de már a fizikai erőszakot sem zárják ki. Ez elfogadhatatlan, amit kategorikusan visszautasítunk. Megvan a politikai viták ideje is, de az 1956-os forradalom 60. évfordulója nem ilyen pillanat."

Barátság az elítélt maffiózó Portik Tamással

De Juhász a bűnözők társaságát is kedveli, hiszen ahogy arról korábban írtunk, Juhász abbéli nagy igyekezetében, hogy Fideszes politikusokat akart a 90-es évek maffiózójával, és gyilkosságra történő felbujtás miatt 15 évre elítélt Energol-vezérrel, Portik Tamással kapcsolatba hozni, maga bukott le, hogy egy közvetítőn keresztül kapcsolatban áll a börtönben ülő, bűnöző Portikkal. Megírtuk, hogy Juhászt Portik keresztlánya buktatta le, mivel egy blogoldalon dicsekedett a Portikkal való kapcsolattartással, valamint azzal hogy jóban vannak Juhásszal.

Juhász persze akkor is megpróbált mindent tagadni, pert indított a Ripost vonatkozó cikke ellen, azonban a végén maga is elismerte, hogy nyomtatott „sajtófigyelő" anyagokat küld a közvetítő keresztlányon keresztül a bűnözőnek.

Íme, aztán a beismerő videó:

Koldulás és luxuskörülmények

Juhász politikai karrierjének másik jellegzetessége, hogy pénzt kunyerál a semmitmondó, gyalázkodó munkájához a közvéleménytől, holott már számos esetben lebukott azzal, hogy amúgy luxuskörülmények között él.

Juhász koldulForrás: TV2

Juhász egy budai 130 négyzetméteres, panorámás lakásban lakik, amelyet bérel. A TV2 által megkeresett ingatlanszakértő szerint ezen a környéken nagyon magasak az ingatlanárak, akár a havi 600-800 ezer forintot is elérheti a lakbér ára. Hogy pontosan miből fizeti ezt a lakást Juhász, holott elmondása szerint 350 ezer forint körül van a jövedelme, azt senki sem tudja.

De lebukott 2016. nyarán egy francia Riviérán töltött luxusnyaralással is a kolduló Juhász, amelyről később kiderült Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója finanszírozta, támogatva ezzel Juhászt, hátha kijönnek a párjával a magánéleti válságból.
De úgy tűnik, nem jöttek ki, és ezen nincs is mit csodálkozni a Bors cikke szerint. Juhász bezárta, benyugtatózta és megverte volt élettársát, a gyermekei anyját.

A többszörösen bukott politikus, közéleti szereplő korábbi pályafutása alapján senki nem lepődik meg, hiszen nem először csinál gátlástalan húzásokat. Ezt tette mozgalmárként, cégvezetőként és már aktív politikusként is.

Megkerestük Juhászt és Szigetvárit, de érdemi választ nem kaptunk

Először Szigetvári Viktort kerestük meg, akitől azt szerettük volna megkérdezni, hogy mi a véleménye párttársa bántalmazási botrányáról, illetve hogy mint a párt miniszterelnök-jelöltje, mit gondol lesz-e bármilyen politikai következménye az ügynek. Azonban a miniszterelnök-jelölt csak ennyit mondott:

Én az Origónak nem kívánok nyilatkozni."

Ezt követően felhívtuk az érintettet, Juhász Pétert is, akitől megkérdeztük, hogy kíván-e még valamit hozzáfűzni ahhoz, amit a Facebook-oldalán már megírt a botrányra történő reakcióként.

Juhász elmondta, hogy amit a Bors leírt, az szerinte nettó rágalmazás, és büntetőfeljelentést tesz valamennyi azt megíró orgánum ellen rágalmazás miatt. Emellett elmondta azt is, hogy sajtó-helyreigazítási és polgári peres úton fogja megvédeni az igazát. Mindenesetre érdemes elolvasni, hogyan gondolkodik volt élettársáról, három gyereke anyjáról Juhász, érdemes elolvasni azt a magyarázkodó, fenyegetőző levelet is, amelyet a mai hír kipattanása után tett ki a Facebookra.