A próbanapján lopta meg az étterem alkalmazottait

Vágólapra másolva!
A rendőrök elfogták azt a fiatal nőt, aki munkára jelentkezett egy budapesti étterembe- hamis adatokat megadva-, de a próbanapján ellopta a többi alkalmazott pénzét. 
Vágólapra másolva!

A 19 éves budapesti nő február 10-én reggel kezdte meg a próbanapját egy Budapest, I. kerületi étteremben - olvasható a rendőrség oldalán.

Néhány óra elteltével a fiatal nő közölte, hogy inkább hazamegy. Bement az öltözőbe és átkutatta az étterem alkalmazottainak táskáit. Kivette belőlük a pénzt és ott hagyta a vendéglőt. Rövid időn belül lebukott, ugyanis az alkalmazottak észrevették, hogy eltűnt a pénzük, ezért a nő után mentek. Utolérték és visszatartották a rendőrök érkezéséig.

A járőrök elfogták a tolvajt, akinél megtalálták nála az ellopott pénzt.

A nyomozás során kiderült, hogy januárban hasonló módszerrel lopott egy IX. kerületi étteremből.

A nőt lopás és hamis magánokirat felhasználása miatt hallgatták ki, amely során beismerte a tettét.