Juhász Pétert nem merte feljelenteni az élettársa

Együtt sajtótájékoztató, Juhász Péter
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és azt állapítja meg, hogy az alperes megsértette a felperes, Juhász Péter, jóhírnévhez és magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő személyiségi jogát azzal, hogy 2018. február 14. napján a www.origo.hu oldalon „Juhász Pétert nem merte feljelenteni az élettársa" címmel közzétett írásában valótlanul híresztelte, hogy a felperes volt élettársa sérelmére párkapcsolaton belüli erőszakot követett el, őt tettlegesen, súlyosan bántalmazta, megütötte és úgy megverte, hogy fel sem tudott kelni, valamint volt élettársát begyógyszerezte, benyugtatózta, a lakásában fogva tartotta, aki emiatt poszttraumás stresszben él, valamint, hogy a gyámügyi hatóság a bántalmazás miatt feljelentette és a felperes a családját éveken át terrorizálta.

Pszichológiai szakvélemény is alátámasztja, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke párkapcsolaton belüli erőszakot követett el volt élettársával szemben - írta a Bors. Juhász Péterről a hétvégén derült ki, hogy megverte és begyógyszerezte az élettársát, majd a lakásában fogva tartotta. A családját éveken át terrorizálta, a gyerekek előtt drogozott. Egyszer úgy megverte az éppen menstruáló élettársát, hogy tiszta vér volt, fel sem tudott kelni. Az Együtt elnöke először tagadta a vádakat, de később kénytelen volt elismerni, hogy "nem zárható ki", hogy sérülést okozott neki.

Tettlegesen, súlyosan bántalmazta, benyugtatózta és napokra egy lakásba zárta egykori élettársát, három nagyobb gyermeke édesanyját Juhász Péter, az Együtt elnöke. Juhász exélettársa előbb a gyámhivatalhoz, majd a bírósághoz fordult. Az is kiderült, hogy az Együtt elnöke drogozott családja, gyerekei előtt.

Poszttraumás stresszben él a volt élettárs

A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület pszichológusi szakvéleményéből kiderül, hogy Juhász volt élettársa a lelki és fizikai bántalmazás miatt poszttraumás stresszben él. A bűncselekmények áldozatait segítő civil szervezet által jegyzett dokumentumban leírják:

nem támogatják a politikus előző kapcsolatából származó gyermekek feletti közös felügyeletet,

azt az anyának javasolják ítélni - írta a Bors.

Juhász, miután botrányos cselekedete napvilágra került, először teljes tagadásban volt, majd később a Simicska-féle Indexnek már részben elismerte felelősségét az asszony sérülései miatt.

Egy órán át dulakodtak.

„48 kg voltam, lenyomott a kanapéra és rám térdelt, és megütött, már akkor feldagadt. Aztán nyugtatót és altatót adott, és még egy éjszakát ott töltöttem. Menstruáltam, ruhástul bőgtem, térdig véres voltam... nem tudtam felkelni". Az asszony ezen megrázó vallomását a TV2 Tények hozta először nyilvánosságra.

Volt élettársa nem merte feljelenteni Juhász Pétert Forrás: Csudai Sándor - Origo

Valótlanságokat állít Juhász

A múlt szombaton kirobbant botrány után az exélettárs közleményben is reagált Juhász soraira a Patent Egyesületen keresztül, ahol többek közt arról írt: „Kénytelen vagyok visszautasítani Juhász Péter azon valótlan állításait is, amelyeket az internetes bejegyzéseiben fogalmazott meg velem szemben. Ezen állítások tételes cáfolata a bírósági és hatósági eljárások során megtörtént, azonban miután a jogvitát nem a nyilvánosság előtt kívánom lefolytatni, a közvélemény előtt

Juhász Péter valótlan állításaira jelen állás szerint nem kívánok részletesebben reagálni".

Vajon miért jelentette fel a rendőrségen a gyámügy Juhászt, amikor kiderült, hogy veszélyben van három gyermek és az édesanyjuk? A fővárosi kormányhivatal gyámügyi és igazságügyi főosztálya ezzel kapcsolatban azt közölte: Abban az esetben, ha a másik szülőt (nagykorú hozzátartozót) éri bántalmazás, a vonatkozó jogszabályok szerint a gyámhatóság haladéktalanul tájékoztatja a rendőrséget, azonban a rendőrségi feljelentést ebben az esetben a bántalmazott a saját akarata szerint teheti meg.

A félelemben élő, gyermekeit védő asszony feltehetően Juhász bosszúja miatt nem mert a rendőrséghez fordulni.

Kende Péter ügyvéd az ATV Csatt című műsorának keddi adásában keményen bírálta Juhászt (a videóban 16:15-től), szerinte, aki ilyet csinál, az nem vállalhat szerepet a közéletben Magyarországon, ez nem elfogadható:

Mit tehet még a gyámügy?

  1. Családon belüli erőszak esetén a gyámhatóság az eset körülményeinek feltárása után tájékoztatást nyújt a bántalmazottnak a család és gyermek védelmét szolgáló szolgáltatásokról (családok átmeneti otthona, védettház-szolgáltatás, ahová a bántalmazott anya a gyermekével menekülhet, és tartózkodási helyét a bántalmazónak nem adhatják ki), és tájékoztatja a bántalmazottat, hogy a hozzátartozók közötti erőszak miatt milyen jogi lépéseknek van helye. A bántalmazott kérelmére a gyámhatóság gondoskodik arról, hogy a bántalmazott jogi, egészségügyi, pszichológiai és mentálhigiénés segítséget kapjon.
  2. A gyermek ellen elkövetett erőszakos cselekmény esetén a gyámhivatal hivatalból tesz rendőrségi feljelentést kiskorú veszélyeztetése, vagy az ennél is súlyosabb (pl. testi sértés) bűncselekmény miatt. Amennyiben a veszély nem hárítható el más módon (pl. családok átmeneti otthonában történő elhelyezéssel), úgy a gyámhatóság enyhébb esetben a gyermek védelembe vételét, súlyos veszélyeztetés esetén a gyermek családból való kiemelését rendeli el.

És a rendőrség?

Ha a családon belüli erőszak megtörténtére az eset körülményei alapján megalapozottan lehet következtetni,

a rendőrség 72 órára ideiglenes megelőző távoltartást rendel el,

és kezdeményezi a járásbíróságnál a megelőző távoltartás elrendelését.