Ellenzéki szavazatokkal elfogadható a Stop Soros törvénycsomag

Tuzson Bence Tuzson Bence - interjú a P+ TV-ben
Tuzson Bence - interjú a P+ TV-ben
Vágólapra másolva!
Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint "a lelkiismeret felébredhet" egy-két ellenzéki országgyűlési képviselőben, és így megszavazhatja a parlament a Stop Soros törvénycsomag kétharmados elemeit is.
Vágólapra másolva!

Tuzson Bence a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerda reggel közölte: egyben van értelmük a törvénycsomag elemeinek.

Tuzson Bence Fotó: Polyak Attila - Origo

Az M1 aktuális csatorna műsorában az államtitkár arról beszélt, nem feltétlenül számítanak arra, hogy az ellenzéki pártok a törvénycsomag mellé állnak, erre mutat korábbi tevékenységük is. Ugyanakkor hangsúlyozta,

a kezdeményezés esetében a nemzetbiztonságról, az ország napi biztonságáról, hosszú távon pedig kultúránkról, azaz "a nemzet érdekéről van szó".