Mélyebben kell elemezni a migráció problémáját

Németh Zsolt; Orbán Viktor; AZNAR, José María
Budapest, 2018. február 16. Andrés Pastrana, a CDI elnöke (b), Orbán Viktor miniszterelnök (j2), Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke (b2) és López-Istúriz, a CDI főtitkára (j) a kereszténydemokrata pártokat tömörítő CDI budapesti vezetőségi ülésén és konferenciáján a Marriott Hotelben 2018. február 16-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Megkezdődött a kereszténydemokrata pártokat tömörítő Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) vezetőségi ülése és konferenciája pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

A vezetői találkozó megnyitóján Andrés Pastrana, a CDI elnöke, Kolumbia korábbi államfője köszöntőjében hangsúlyozta: a demokratikus rendszer védelmén túl fontos feladat az állam legfontosabb vezérelvének, a szabadságnak is a védelme, és ezt csak a jogállam érvényesítésével lehet megvalósítani.

Úgy vélte, kizárólag a törvények biztosíthatják a szabadságot, csak a jogállamiság keretei között lehet garantálni az állampolgárokat megillető jogokat és egyenlőséget.

„A törvény előtti egyenlőség az egyetlen egyenlőség" –

jelentette ki. Andrés Pastrana azt mondta: a történelem tanulságait levonva az is látható, hogy csak így, törvényekkel biztosítható a gazdasági fejlődés is.

Andrés Pastrana, a CDI elnöke (b), Orbán Viktor miniszterelnök (j2), Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke (b2) és López-Istúriz, a CDI főtitkára (j) a kereszténydemokrata pártokat tömörítő CDI budapesti vezetőségi ülésén és konferenciáján Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A bizalom a legfontosabb

José María Aznar volt spanyol miniszterelnök, a CDI tiszteletbeli elnöke a bizalom megteremtését nevezte a legfontosabb feladatnak Európában, továbbá egy új egyensúly megteremtése mellett foglalt állást az EU és tagállamai között.

A politikus értékelése szerint Európa nem lehet sikeres a múlt béklyójában és számos tényező – például a technológiai fejlődés és a globalizáció – új forgatókönyvet kíván. Azt is megfogalmazta, hogy

mélyebben kell elemezni a migráció problémáit és Európának aktívabban kell szerepet vállalnia például a szíriai és líbiai konfliktus megoldásában.

José María Aznar kitért arra is, hogy nem szabad alulbecsülni azokat a károkat, amelyeket a Brexit okoz az EU-nak, továbbá létfontosságúnak ítélte az atlanti dimenziót, az Egyesült Államokkal való korábbi erős kapcsolat helyreállítását.

Budapesten ülésezik a Kereszténydemokrata Internacionálé Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A volt kormányfő jókívánságait fejezte ki Orbán Viktornak és a Fidesznek, bízva abban, hogy fontos győzelmet aratnak a következő választásokon.

Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a CDI vezető testületeinek budapesti ülésein, majd felszólal a szervezet vallásközi párbeszéddel foglalkozó fórumán. A jobbközép pártokat tömörítő világszervezetet 1961-ben alapították, Orbán Viktor jelenleg az egyik alelnöki posztot tölti be.