Késelés Kalocsán

Vágólapra másolva!
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomoznak a Bács-Kiskun megyei rendőrök, egy 18 éves kalocsai férfi ellen. A fiatal férfi február 17-én, a kora esti órákban, egy kalocsai ház udvarán késelt meg egy másik férfit. 
Vágólapra másolva!

A ház udvarán egy szóváltás és dulakodás után K.Krisztofer magához vett egy kést,

majd kétszer megszúrt egy 47 éves férfit,

akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba – írja a police.hu.

A késelő ezután elhagyta a helyszínt, de a rendőrök fél óra után el is fogták.

A megyei nyomozók életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték a férfi előzetes letartóztatását.