Diákjait molesztálta egy pesti tanár

Vágólapra másolva!
Hamis Facebook-profilról, magát diáklánynak kiadva levelezett diákjával egy pesti tanár. A fiú mindent elmesélt a zaklatásról, később pedig átment egy másik iskolába, mert nem tudta elviselni, amit vele tett a férfi.
Vágólapra másolva!

Diákjai szexuális zaklatásával vádolják egy pesti gimnázium igazgatóhelyettesét, aki egy fociakadémián is órákat adott - írja a Bors.

A lap úgy tudja, az ügy első tárgyalását elhalasztották, miután a tanár nem vette át az idézést.

A német és földrajzszakos tanár dolgairól az iskola egykori tanulója részletesen beszélt a Borsnak. A fiú állítja: ő az elejétől sejtette, hogy a tanár vonzódik diákjaihoz, és ezt el is mondta az egyik osztálytársának.

– mondta a fiú.

- tette hozzá.

Később elkezdett nekem írogatni egy Petra nevű lány. Az első pillanattól gyanús volt, hogy ez egy hamis profil, de Petra próbálta bizonyítani, hogy nem az. A beszélgetés másról sem szólt, csak szexuális témákról, és állandóan meztelen képet akart rólam kérni. Ilyet nem küldtem.

Később az egyik osztálytársam, aki sértett az ügyben, elmondta: valójában a tanár csinálta ezt a profilt, és nem én voltam az egyetlen, akinek írogatott.

A lapnak nyilatkozó fiatal fiú később a gimnáziumból is eljött, mert lelkileg nem bírta tovább a molesztálást.