A nyílt utcán késeltek meg egy férfit Budapesten

Vágólapra másolva!
Egy 27 éves férfi a X. kerületben szólalkozott össze egy férfival, ezután szúrta meg többször a vád szerint. Mindezt azért, mert azt gondolta a másik férfi drogot árul.
Vágólapra másolva!

A 27 éves férfi már délelőtt többször bement egy dohányboltba alkoholt venni.

Ezután több emberbe is belekötött, akiről úgy tudta, hogy valamilyen drogozik,

mivel rendkívül zavarta, hogy az utcán és a köztereken nyíltan kábítószert árulnak és fogyasztanak.

Az egyik ilyen jelenetet látta a később megszurkált férfi is, aki egy több fős társaság tagjaként odalépett hozzá.

Azonnal kiabálni kezdtek, aztán lökdösni kezdték egymást, végül a részeg férfi kétszer megszúrta, illetve többször ököllel meg is ütötte a másikat.

Amikor a megtámadott férfi elesett, még akkor is tovább szurkálta.

A megszurkált férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba, a támadót pedig elfogták.