A kormányszóvivő kemény harcra számít az ENSZ migrációs dokumentumáról

2018.02.22. 09:13

Nagyon kemény harcra számít a kormányszóvivő az ENSZ migrációs csomagjáról. Kovács Zoltán ugyanakkor arra emlékeztetett a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel, hogy Magyarországnak természetes szövetségesei vannak Közép-Európában.

Mint mondta, a világszervezet főtitkárának megnyilvánulásaiban is megjelenő egyértelműen migrációpárti megnyilvánulásaival szemben

Magyarország következetesen képviseli a határok megvédését és a migráció elutasítását.

Az elmúlt két és fél, három év megmutatta, hogy Közép-Európa nemzetei, államai hasonló történelmi tapasztalatokkal a hátuk mögött máshogy állnak azokhoz a kérdésekhez, ahogy a nyugat-európai, tulajdonképpen mára bevándorlóországokká vált országok állnak - mondta Kovács Zoltán.

Kovács Zoltán, kormányszóvivőForrás: MTI/Mónus Márton

Elmondta, hogy ez idő alatt sikerült elérnünk, hogy a világban odafigyelnek erre a hangra. Az európai politikai változások elkerülhetetlenné teszik, hogy más államokban is megjelenjenek a Magyarország által felmutatott szempontok - tette hozzá a kormányszóvivő.