Feloldották az útzárakat Vas megyében

hófúvás Vas megye
Mersevát, 2018. február 24. Hóátfúvás miatt lezárt útszakasz a Vas megyei Mersevát és Kemenesszentmárton között 2018. február 24-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
Vasárnap délután feloldották a teljes útzárat azon a három Vas megyei úton, amelyeket még szombaton zártak le a hófúvások miatt.
Vágólapra másolva!

Frissítés: Az útzárakat vasárnap kora délután mindenütt feloldották.

Már csak a 87133-as, Bucsuba vezető bekötőúton van érvényben a hófuvások miatt elrendelt teljes útzár. Korábban Vas megyében még ezen kívül két út volt lezárva: a 7381-es és a 8455-ös, Mersevát és Kemenesszentmárton között.

Hóátfúvás miatt lezárt útszakasz a Vas megyei Mersevát és Kemenesszentmárton között Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Vasárnap már az ország szinte teljes területén csapadékmentes az időjárás, a gyorsforgalmi utak jellemzően szárazak vagy sónedvesek. Az autósok csak Veszprém, Tamási, Fertőszentmiklós és Kaposvár térségében, valamint Vas megye nyugati részén számíthatnak téliesebb útviszonyokra, ezeken a területeken elsősorban a hóátfúvás okoz problémát.

Vas megyében napok óta óránkénti 50 kilométeres széllökések vannak,

vasárnap várhatóan csökken a szél ereje, így a hófúvásos szakaszok száma is csökkenhet - mondta Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője.

Kora reggel Győr-Moson-Sopron, Zala, Somogy megyében, a Duna-Tisza-közén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is erősebb széllökéseket mértek.