Hazudott a nyilvánvalóról a Soros támogatta Mérce.hu

Vágólapra másolva!
A Mérce.hu szerint a Századvég "jelentős" csökkenést mért a Fidesz támogatottságában, pedig éppen hogy nőtt a kormánypártok támogatottsága.
Vágólapra másolva!

"A Republikon után a Századvég is jelentős visszaesést mért a Fidesznek" - ezzel a címmel hozta le azt a cikket a Mérce, amelyben arról írnak, hogy a Fidesz támogatottsága december óta 8 pontot csökkent a biztos pártválasztók körében, és a teljes népesség esetében is hasonló a tendencia november óta - szúrta ki az erősen ferdítő cikket a Figyelő.

Nem elég, hogy a Soros-portál Mérce a nyilvánvalóan manipulált Republikon-kutatásra hivatkozik, de még a

Századvég kutatásaival kapcsolatban is hamis állításokat közöl.

A Századvég ugyanis tavaly decemberben 52%-ot, míg februárban 51%-ot mért a Fidesz-KDNP számára a biztos pártválasztók körében. Sőt, legfrissebb,

csütörtöki kutatásukban 53%-on mérte a kormánypártok támogatottságát.

Ez nemhogy nem jelentős, de még csak nem is visszaesés. A teljes népességre vonatkozó adatok esetében is valótlanságokat állít a Mérce. Képeken is mutatjuk az adatokat, főleg a Mérce.hu vágyvezérelt csapatának.

A kétségbeesés lassan annyira az agyára mehetett Jámbor Andráséknak, hogy már hazudni is csak bénán és ilyen aljas módon tudnak - írták.