Ha a biztonságunk elvész, elvesznek a magyar munkahelyek is

Szijjártó Péter
Genf, 2018. február 26. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tavaszi ülésszakán a genfi ENSZ-palotában 2018. február 26-án. MTI Fotó: KKM
Vágólapra másolva!
Máshova viszik a külföldi befektetők a jó fizetést és megélhetést kínáló munkahelyeket, ha Magyarország nem marad meg Európa legbiztonságosabb országának – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-nek hétfőn müncheni tárgyalásai szünetében.
Vágólapra másolva!

A miniszter rámutatott, világszerte hatalmas a verseny a nagy nemzetközi vállalatok, köztük a bajor cégek munkahelyteremtő beruházásaiért, és a biztonság az egyik legfontosabb szempont a beruházások helyszínének kiválasztásában.

Éppen ezért gondoskodni kell arról, hogy továbbra is Magyarország legyen Európa legbiztonságosabb országa.

– húzta alá Szijjártó Péter.

Hozzátette, "a határvédelem és a biztonság megőrzése alapvető és elengedhetetlen feltétele annak, hogy a külföldi nagyvállalatok a jövőben is Magyarországra hozzák beruházásaikat".

Szijjártó Péter Forrás: MTI/Kkm

Németország Magyarország első számú gazdasági partnere, és a német tartományok között Bajorország az első. A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly újabb 9 százalékkal növekedett, így elérte a 13 milliárd eurót, és ezen belül a Bajorországba irányuló magyar export értéke 9 milliárd euró volt – mondta Szijjártó Péter, rámutatva arra, hogy a magyar gazdaság 4 százalékot meghaladó mértékű növekedésében meghatározó szerepe van a bajor cégeknek.

Magyarországon már 116 bajor nagyvállalat tevékenykedik, és 5 milliárd euró értékben hajtottak végre beruházásokat. Így több mint 40 ezer magyar embernek adnak munkát.

A további fejlődés csak a biztonság megőrzésével lehetséges.

– húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a bajor fővárosban tárgyalt a BMW, a Siemens, a Knorr Bremse és a Güntner-csoport vezetőivel, megbeszélést folytat Ilse Aigner tartományi gazdasági miniszterrel és találkozik Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnökkel, a tartományt kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) tiszteletbeli elnökével.