Na ezért nem érdemes, csak úgy megváltoztatni egy autó alvázszámát

Vágólapra másolva!
A kisbéri rendőrök egy Opelt ellenőriztek, aminek az alvázszámát megváltoztatták. A 42 éves tulajdonos ellen eljárást indítottak.
Vágólapra másolva!

A sofőrt az autó színe buktatta le.

A forgalmiba ugyanis fehér volt bejegyezve, maga az autó viszont szürke.

Forrás: Police.hu

Ezután ellenőrizték az autó alvázszámát, amelyről kiderült, hogy megváltoztatták. A rendőrök az autó tulajdonosát előállították, a kocsit pedig lefoglalták.

A tulajdonos később mindent beismert.