Brüsszel új utakat akar nyitni az afrikai migránsoknak

Vágólapra másolva!
Európának szüksége van az afrikai bevándorlókra. Új utakat kell nyitni a számukra - ezt mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy lapinterjúban. Miközben Európának egyre nagyobb gondot okoz a tömeges bevándorlás, Brüsszel még legalizálná és ösztönözné is a migrációt.
Vágólapra másolva!

Juncker egészen pontosan azt mondta, hogy Európának szüksége van az Afrikából érkező migránsok tömegére. Az Európai Bizottság vezetője ezt az után nyilatkozta egy német lapnak, hogy afrikai vezetőkkel találkozott. Egyenesen azt vizionálta, hogy a tömeges migráció nélkül Európa el fog tűnni. Ezért szerinte meg kell teremteni a szabályos feltételeit annak, hogy az afrikai migránsok korlátlanul a kontinensre jöhessenek.

Juncker meg is fenyegette a migránskvótát és a tömeges bevándorlást ellenző tagállamokat, és követelte, hogy engedelmeskedjenek, és fogadják be a migránsokat. Nem tagadta, hogy kényszeríteni akarják a tagállamokat, hogy gondolkodjanak úgy, mint a bizottság.

Amikor azt kérdezték az Európai Bizottság vezetőjétől, hogy miért tartja szükségesnek, hogy szegény, képzetlen bevándorlókkal árasszák el Európát, érdemben nem válaszolt.