Rongálás miatt nyomoznak Gulyás Mártonék ellen

Budapest, 2018. január 17. Eltávolítják a festéket az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fővárosi, Apáczai Csere János utcai központjának épületéről 2018. január 17-én. Az ÁSZ székházát a Közös Ország Mozgalom aktivistái a nap folyamán narancssárga festékkel festették le. Az első becslések szerint a műemléki védettségű épületben több százezer forintos kár keletkezett. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Az ügyészség rongálás miatt indított nyomozást Gulyás Márton és társai ügyében. Még januárban egy kirívóan agresszív támadással hívta fel magára a figyelmet a Soros György által támogatott Gulyás azzal, hogy társaival rátámadt az Állami Számvevőszék épületére, és nagyon komoly károkat okozott a műemlékben. 
Vágólapra másolva!

2018. január 17-én a Soros György által támogatott Gulyás Máton és csapata narancssárga festékkel összefestékezte az Állami Számvevőszék épületét,főleg azt a réztáblát, amin az intézmény neve szerepel, valamint több helyen narancssárgára festették a falat. A falak és az üvegfelületek mintegy 20-30 méter hosszan festékesek lettek. Az eset miatt egy feljelentést tettek csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt.

Rongálás miatt nyomoznak Gulyásék ÁSZ-elleni akciója miatt Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Rongálás miatt nyomoznak

A feljelentést elutasították azzal, hogy a feljelentettek által elkövetett cselekmény szabálysértés. Erre tekintettel, a rendőrség az iratokat megküldte a szabálysértési hatóságnak.Ezt követően a Pesti Központi Kerületi Bíróság a szabálysértési ügyet a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészséghez áttette. A hatóságok szerint

Gulyásék cselekménye alkalmas lehet rongálás bűntettének megállapítására, mivel az Állami Számvevőszék épülete műemléki védettség alatt áll.

A bíróság végzésében foglaltakra figyelemmel, a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség rongálás bűntette miatt a nyomozást elrendelte.

Kicsoda a Soros által kitartott Gulyás?

Mint arról korábban beszámoltunk,az első becslések szerint több százezer forintra tehető, de akár a milliós nagyságrendet is elérheti az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fővárosi központját ért kár. Soros György fizetett provokátora annyira beleélte magát az akkori akciójába, hogy nem vette észre, hogy a haverjaival egy éttermet is összekent.

Gulyás Márton, ha éppen nem a magyar demokrácia jövőjét „menti meg", akkor állami épületeket fest össze, próbál tönkretenni. Mert az amúgy nagyon demokratikus. Tavaly tavasszal a Sándor-palotát – járulékos veszteségként pluszban még néhány rendőrt – öntött le festékkel. Itt elolvashatja, ki ez a Soros György által kitartott figura.