40 százalékkal emelkedik a felsőoktatási szociális ösztöndíjak keretösszege

Gulyás Tibor; Balog Zoltán
Budapest, 2018. március 9. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (j) és Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke kezet fog, miután megállapodást írt alá a szervezet Jövőkép programjáról a minisztériumban 2018. március 9-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Mintegy 40 százalékkal emelkedik a felsőoktatási szociális ösztöndíjakra fordítható keret szeptembertől - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten. A tárcavezető megállapodást írt alá a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) a szervezet Jövőkép programjáról.
Vágólapra másolva!

Balog Zoltán elmondta, hogy mostantól

évi plusz 2 milliárd forintot fordítanak szociális ösztöndíjakra.

Míg eddig 4,2 milliárd jutott ilyen juttatásokra, ezentúl mintegy 6,2 milliárd forintot költenek rá. Ennek a forrását, már az idei évi költségvetésben megteremtik.

A miniszter elmondta, hogy azt szeretnék, ha Magyarországon egyszerre lenne versenyképes a felsőoktatás, illetve

a hallgatók éreznék, hogy a magyar adófizetők támogatják a tanulmányaikat.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (j) és Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke kezet fog, miután megállapodást írt alá a szervezet Jövőkép programjáról a minisztériumban 2018. március 9-én. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A teljesítményalapú ösztöndíjak komoly változáson mentek keresztül

Kitért arra is, hogy bár 2008 óta nem nőttek a szociális alapú juttatások, az egyéb teljesítményalapú ösztöndíjak területén jelentős változások történtek, forrásnövelés valósult meg, s ez közel 8 milliárdos forrást jelent.

Példaként említette a Klebelsberg-ösztöndíjat, kitért arra, hogy a

köztársasági ösztöndíj 34 ezer forintról 40 ezer forintra nőtt, létrejött a Nemzeti Kiválósági Program, amire 5,2 milliárdot fordítanak

és 1915 ösztöndíjast támogatnak. Megemlítette még többek között a nemzeti kiválósági jogász programot, a sportkarriert támogató ösztöndíjat, valamint a Campus Mundi programot, és a Makovecz-ösztöndíjat is, valamint a doktorképzés átalakítását, a források jelentős emelését.

A HÖOK-nak van jövőképe

A miniszter hangsúlyozta, hogy a tárca a fiatalokkal együtt dönt az őket érintő kérdésekben. A HÖOK-nak van jövőképe, amit megalkottak, eljuttatták hozzájuk, ezt követően tárgyaltak hosszú hónapokon keresztül arról, mit tartanak megvalósíthatónak belőle, és végül megállapodtak - mondta el.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond, mielőtt megállapodást írt alá a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökével a szervezet Jövőkép programjáról a minisztériumban 2018. március 9-én. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Lehet az utcáról kiabálni, vagy berúgni az ajtót, tenni egy javaslatot és lelépni, és lehet a felsőoktatási kerekasztal keretén belül is egyeztetni, ahol mindenki jelen van, akinek szakmai, érdemi mondanivalója van a magyar felsőoktatásról - mutatott rá a miniszter, aki kitért arra, hogy

az elmúlt években több témában is partner volt a HÖOK.

Ezek között említette a teljesítményalapú felvételi feltételeinek megteremtését, vagy a gólyatábori erőszak után az új szabályok kimunkálását. Ez azt mutatja, érdemes leülni, tárgyalni - összegzett Balog Zoltán.

20-30 ezer fiatalhoz jut el a támogatás

Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke elmondta, hogy közvetlenül 20-30 ezer fiatal életére lehet hatással a juttatások emelése.

Fél éve indították a hallgatói konzultációsorozatot, és ennek eredményeként több mint 160 problémát gyűjtöttek össze,

amiről azt gondolják, foglalkozni kell vele. Ezután kezdődtek a tárgyalások a tárcával, és már az első hónapok után látták, több államtitkárságot érintenek a kérdések - mondta Gulyás Tibor.
Új felvetések is megfogalmazódtak, többek között a családbarát felsőoktatás kapcsán. Átfogó jelentést készítettek,

több mint 100 intézkedést fogalmaztak meg a fiatalok helyzetének javítása érdekében. A mai megállapodás a kiemelten fontos kérdésekre terjed ki - jelezte az elnök.

Segítséget kapnak a nyelvvizsgához és KRESZ-tanfolyamhoz is

Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár kiemelte többek között, hogy a fiataloktól érkezett a kérés, hogy segítsék őket az első nyelvvizsga megszerzésében.

A program elindult, és az első igények a díjak megtérítésére már meg is érkeztek.

Kitért arra a kormányzati intézkedésre, amellyel a KRESZ-tanfolyam árát is visszatérítik 25 ezer forintig, ez a döntés az év második felében lép életbe.

Január 1-je óta Magyarországon a legalacsonyabb az internet áfája,

amely szintén segítség a fiatalok számára, és komoly eredmény, hogy a Diákhitel 2-t kamatmentessé tették, a Diákhitel 1 összege pedig emelkedett, és könnyítették a hitelhez való hozzáférést is - emelte ki Novák Katalin.

Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár és Palkovics László oktatásért felelős államtitkár (b-j). Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Bevezették az ifjúsági garanciaprogramot, a Munkahelyvédelmi Akciót a fiatal munkavállalók elhelyezkedése érdekében. Mára t

örténelmi mélypontra, a korábbi harmadára csökkent a fiatalok munkanélkülisége,

és jelentősen az unió átlag alatt van - jegyezte meg.

Magyarországon a diploma jó befektetés

Palkovics László oktatási államtitkár fontosnak tartotta, hogy egyetlen hallgatónak se kelljen azért kiesnie az egyetemről, főiskoláról, mert nem tudja tanulmányait finanszírozni. Hozzátette, hogy az ösztöndíjakat folyamatosan monitorozzák, és ha szükséges, további változtatások is lesznek.

Magyarországon a diploma jó befektetés, hazánkban

gyakorlatilag nincs diplomás munkanélküliség.

Azt, hogy ezt el tudták érni, abban mindenkinek szerepe van - hangsúlyozta.
Szerinte három dolog jellemezte az elmúlt években a kormány és hallgatók együttműködését: a felelősség, a tudatosság és a biztonság.