Vádat emelnek a Magyar Nemzeti Arcvonal ügyében

Magyar Nemzeti Arcvonal, házkutatás, fegyver, lőszer, police
Az egyik házkutatás során lefoglalt fegyverek és lőszerek.
Vágólapra másolva!
Vádat emel a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) nevű szervezet ügyében hétfőn a Fővárosi Főügyészség.
Vágólapra másolva!

Fürcht Pál azt írta, a vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyén lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, míg nyolcadik társuk engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre.

A rendőrség a Terrorelhárítási Központ munkatársaival 2016 őszén több helyszínen - Jászberény, Galgaguta, Bőny - tartott házkutatást, amelyek során

több mint harminc lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem egy kilogramm robbanóanyagot találtak és foglaltak le.

Az egyik házkutatás során lefoglalt fegyverek és lőszerek. Forrás: police.hu

Közölték, a vádlottak közül két férfival szemben a főügyészség

közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt is vádat emel,

mert 2015-ben és 2016-ban részt vettek a szervezethez köthető internetes oldalakon gyűlöletkeltésre alkalmas cikkek közzétételében.

Katonai táborokat is szerveztek

A szélsőséges politikai nézeteket valló szervezet emellett

katonai jellegű táborokat is tartott a tagjainak,

azokban a résztvevők a harcászati kiképzések, erőnléti edzések, küzdősportképzés mellett ideológiai képzést is kaptak.

A cikkek, a tagok toborzása, valamint a katonai táborok és kiképzések magukban hordozták az említett csoportokhoz tartozó személyek elleni konkrét, erőszakos fellépés veszélyét - tették hozzá.

A Fővárosi Főügyészség lőfegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal való visszaélés, valamint közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt nyújt be vádiratot az illetékes bíróságra.

Bőnyi rendőrgyilkosság

2016 őszén egy, az MNA-val összefüggő házkutatás során történt a bőnyi rendőrgyilkosság, amelynek ügyében decemberben már vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség. 2016 október 26-án reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki Győrkös István, a paramilitáris szervezet alapítójának bőnyi házához, ahol

a tulajdonos gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le rájuk

és a gyanú szerint megölt egy rendőrt, Pálvölgyi Pétert. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, és eközben megsérült az idős lövöldöző.

Rendőri készültség Bőnyben 2016 október 26-án, a rendőrgyilkosság után Forrás: police.hu