Nem bocsátották meg Vona árulását a radikálisabb jobboldaliak

Vágólapra másolva!
Nem csitulnak a kedélyek Vona Gábor Jobbik elnök körül, akinek nem akarnak a radikálisabb jobboldaliak megbocsátani. A harag oka, hogy Vona ma már minden baloldali párttal - így Gyurcsányékkal is - egyezkedik fű alatt a választási együttműködésről, koordinálásról, Spinoza házba jár a liberálisokhoz bűnbánatot tartani, elrelativizálja a migrációs válságot, és legutóbb pedig az egykori SZDSZ-eseket idéző módon bocsánatot kért – kéretlenül – Lázár János miniszter nevében a bécsi bevándorlás okozta állapotot bemutató videójáért. A Jobbik korábbi szimpatizánsai láthatóan nem bocsátották meg Vona fenti, politikai vargabetűit és az ELÉG nevű Facebook-oldalon ki is nyilvánították nemtetszésüket az egykor radikális pártelnök felé.
Vágólapra másolva!

Vona bocsánatkérő levelével komoly politikai zakót mutatott be, hiszen ebben épp arról írt - amellett, hogy a kormányt ekézte - , hogy szerinte „Bécs az egyik legélhetőbb város" azonban néhány órával később már azzal volt tele a sajtó, hogy egy afgán migráns csak úgy mert épp rossz passzban volt megkéselt négy embert BÉCS-ben.

Nos, az ELÉG nevű Facebook-oldal épp ezeket vetette Vona szemére, mikor összesítette, hogy kitől kért és kitől nem kért bocsánatot a köpönyegforgatásból az elmúlt időszakban jelesre vizsgázott pártelnök.

"Akiktől nem kért bocsánatot Vona" felsorolásban szerepel: Az elárult radikálisok, A megalázott határon túli magyarok, a megsértett nyugdíjasok. "Akiktől viszont bocsánatot kért Vona": Bécsben élő illegális bevándorlók.

Íme a kép:

Vona árulóvá vált. Forrás: ELÉG Facebook

A képet több mint százan kommentelték, amelyek közül nagyon sok nemzeti gondolkodású ember adott hangot felháborodottságának és csalódottságának. Ezek közül néhány: